Élet-Stílus

Molnár Áron drogtesztnek veti alá magát a Szegedi Fecsó elleni Sztárbox-meccse után: „Ezzel állok ki a sport tisztaságáért és a tiszta sportért”

Hargitay Olivér / RTL
Hargitay Olivér / RTL
A színész azt mondja, zavarja, amikor az emberek drogosnak titulálják a ringben bepörgött hírességeket.

Október 20-án Szegedi Fecsó és Molnár Áron is visszatérnek a Sztárbox ringjébe: utóbbi tavaly a férfi középsúly-mezőny győztese volt, azóta pedig Majkát és Sebestyén Balázst is kihívta már egy-egy meccsre, de a műsorvezetők nem éltek a lehetőséggel – ellentétben Szegedi Fecsóval, aki a 2023-as évadban férfi nehézsúlyban indult, de azt mondta, lefogy a színész 85 kilós súlyára, hogy ringbe szállhassanak. Molnár erre a nyáron azt felelte, az ő súlya 80-81 kiló, de mivel imádja a bokszot és baromi jó kihívás lenne számára megmérkőzni az üzletemberrel, igent mondott. Hozzátette viszont, hogy ha Szegedinek nem sikerül lefogynia a megígért 85 kilóra, minden egyes pluszkiló után egymillió forintot kell utalnia a Loupe Színházi Társulásnak, „ezzel támogatva a független, szabad művészetet”.

A színész ma a Reggeli vendégként beszélt közelgő meccséről, melyet nagyon vár. Megosztotta továbbá egy következő tervét is, melyet a Szegedivel való összecsapása után szeretne megvalósítani.

Nagyon zavar engem ez a fajta hozzáállás már az első évad óta, hogy drogosnak titulálnak sok helyzetben azzal kapcsolatban, hogy túltoljuk, vagy bepörgünk, satöbbi. Ezt csak azok mondják, akik nem tudják, milyen állapot ez, akik soha nem voltak mondjuk több ezer vagy több millió ember előtt a képernyőn

– fogalmazott a műsorban Molnár, hozzátéve:

Úgyhogy nekem most az a fogadalmam, hogy a címvédő meccs után drogtesztnek vetem alá magam. Egy hajból nyert minta mutatja 90 nappal későbbre egyébként a droghasználatot. Ezzel állok ki a sport tisztaságáért és a tiszta sportért.

A színész később az Instagram-oldalán is beszélt fogadalma hátterétől.

Aki nem élte meg, mekkora adrenalin egy ilyen összecsapás, annak fogalma sem lesz, hogy milyen állapotot képes produkálni a szervezet. Több ezer ember a nézőtéren, több millió a tévék előtt azért szurkol, hogy két ember közül valaki földre kerüljön. A boksz a legmagányosabb sport a világon. Egyedül vagy a ringben, és az ellenfelednek semmi más célja nincs, mint hogy megverjen. Ez minden ösztönünkkel ellenkezik, ezért túlélő üzemmódba kapcsol a szervezet és annyi adrenalint szabadít fel, amennyit egyébként egy életveszélyes helyzetben produkálna az agy. Ez okozza a tág pupillát, a heves viselkedést, azt a bizonyos túlpörgést. Főleg nálunk, amatőröknél, akiknél nincs meg a ringrutin

– magyarázta bejelentkezésében.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Molnár Áron (@molnar_aron_hivatalos) által megosztott bejegyzés

Kapcsolódó
Szegedi Fecsó kihívta egy bokszmeccsre Molnár Áront
Molnár vállalta, egy feltétellel. Most megint Szegedinél pattog a labda.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik