Élet-Stílus

Fekete Pákó annak idején azt hitte, sosem fogy el a pénze: „Kihasználták a jószívűségemet, de mikor én voltam bajban, senki nem volt mellettem“

Az egykori celeb azt mondja, ha valaki megosztotta vele a problémáját, mindig igyekezett segíteni.

Lapite Oludayo, azaz Fekete Pákó volt Lékai-Kiss Ramóna vendége a TV2 Titkok frissen megjelent epizódjában. A podcastben az egykori celeb elárulta, hogy nagyon bántják őt a rosszindulatú kommentek, amikor pedig arról beszélt, milyen megítéléssel szembesült Magyarországon, el is sírta magát.

A beszélgetés során tévés karrierje is szóba került: mint mondta, annak idején rengeteg műsorban szerepelt, ekkoriban pedig azt hitte, sosem fogy el a pénze – ám ez végül mégis bekövetkezett. Bevallása szerint a környezetében sokan kihasználták a jószívűségét, amikor azonban neki lett volna szüksége segítségre, egyedül maradt.

Jöttek a haverok, a csajok. Valaki kölcsönkért tőlem, albérletre, amit sose kaptam vissza. Kihasználták a jószívűségemet, mert én nagyon-nagyon aranyos ember vagyok, amikor meghallom, hogy valakinek problémája van, elmondja nekem és van mit adnom neki, mindig megadtam, amim volt. Amikor én is már bajban voltam, senki nem volt mellettem

– osztotta meg a műsorban Lapite, aki korábban a Story magazinnak mesélt arról, hogyan élte meg a mellőzöttséget és hogyan húzta ki őt a gödörből párja, Gyöngyi – akivel, mint most kiderült, felmerült, hogy együtt nekivágnak az Ázsia Expressznek, tanítóként dolgozó kedvesére azonban az iskolában volt szükség.

Kapcsolódó
Fekete Pákó: A média hátat fordított nekem, az anyagi tartalékaimat is teljesen feléltem, a barátaimhoz mentem át ebédelni
Az egykori celeb azt mondja, párja, Gyöngyi húzta ki őt a gödörből, akit idővel szeretne majd feleségül venni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik