Élet-Stílus

„Neki fogalma sem volt, én ki vagyok” – Hujber Ferenc felnőttfilmes munkássága révén figyelt fel jelenlegi párjára

Sárosi Zoltán / RTL
Sárosi Zoltán / RTL
Csak egyikük volt tisztában a másik munkájával.

Hétfőn indult a Nyerő Páros új évada, az első epizódban egy rendhagyó Balázs Show-ban ismerkedtek meg egymással a párosok. Itt Hujber Ferenc és párja, Szőke Krisztina is megosztották, hogyan ismerkedtek meg egymással.

Feri megkeresett, mondhatni a munkásságom alapján, és adtam neki egy esélyt

– mondta a nő, majd a színész egyértelműsítette a dolgot:

Felnőttfilmes múltja van a hölgynek, és én őt kerestem.

Szőke elmondta, hét évig dolgozott felnőttfilmekben, azóta már passziváltatta a karrierjét.

Hujber felidézte, hogy Facebookon látott először egy „csintalan” képet jelenlegi párjáról.

Úgy értem, nagyon mosolygott, nagyon aranyos trikó volt rajta, és kiderült, hogy az egy sorozatnak a része, amin volt más is a kezében, nem csak az…

Hozzátette: az angol hangzású művésznév is gyanús volt neki.

Sebestyén Balázs  megjegyezte, hogy nagy bátorság kell férfiként ráírni egy ilyen nőre, Hujber pedig erre így felelt:

Megkockáztattam. Utána kiderült, mert találkozott velem, de neki fogalma sem volt, hogy én ki vagyok. Ez volt a második nagyon pozitív dolog, hogy végre találtam valakit, aki nem tudja, ki vagyok, nincs előítélet, semmi nincs.

Szőke Krisztina azt mondta, élvezte, hogy egy olyan emberrel találkozott, aki más, mint a többiek, egy vadállat, akit meg kell szelídíteni. „És közben látszott rajta, hogy mégis menedéket keres és hogy ennyire sérült. Imádom azt, hogy a felszín alatt ott van az igazi, tiszta szívű kisfiú” – fűzte hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik