Élet-Stílus

„Nyomtam egy arcost az EB-n, így hosszú az út még előttem” – a kórházból adott helyzetjelentést Kempf Zozo

TV2
TV2
Szeptemberben szenvedett többszörös arccsonttörést Svájcban.

Több mint két hete szenvedett súlyos balesetet a svájci EUC freestyle Európa-bajnokságon Kempf Zozo, azaz az Exatlonból, a Dancing with the Starsból és az Ázsia Expresszből ismert Kempf Zoltán, a magyar BMX freestyle egyik legnagyobb alakja. Gyakorlata közben olyan balszerencsésen esett és ért talajt, hogy fejsérülése miatt azonnal kórházba, intenzív osztályra szállították.

Egy hétre rá hagyhatta el az intenzívet, mivel csigolya-, illetve gerincvelő-sérülés sem volt kimutatható nála. Másnap először adott maga hírt állapotáról, amikor Instagramján megköszönte a jókívánságokat. A minap újfent posztolt, és ezúttal egy kicsit hosszabb helyzetjelentést adott.

„Köszi mindenkinek a kívánságokat, nagyon jól esik. Nem telózok, a regenerációra figyelek” – írta bejegyzésében Kempf, majd így folytatta:

Nyomtam egy arcost az EB-n, így hosszú az út még előttem. Egy arccsontműtéten már túl vagyok, valamint egy szemfelépülés még a cél, de vissza fogok térni, erősebben, mint voltam! Haladunk, pozitív jeleket kaptam!

Még egyszer köszönetet mondott, megígérte, hogy visszatér és hogy hamarosan jelentkezik, de addig is a felépülésére koncentrál.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

ZOZO KEMPF (@zozokempf) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik