Élet-Stílus

Rejtélyes, elásott szőnyeget talált a nő a kertjében

cjp / Getty Images
cjp / Getty Images

Nyomozás kezdődött egy, az ohiói Columbusban élő nő otthonánál, miután titokzatos, elásott szőnyegre bukkant kertjében – írja a HuffPost. Az esetet a nő közösségi oldalán ismertette, többen attól tartottak, hogy bűncselekmény áll a háttérben.

Katie Santry egy hét leforgása alatt több millió TikTok-felhasználót ért el azzal a posztsorozattal, amelyben a háza körüli furcsaságokról számolt be. Santry szerint egy nap home office-a holmiját szétszórva találta meg, laptopja képernyőjén pedig repedéseket észlelt. Kerítése mellett ráadásul a szőnyeg is előkerült.

Több felhasználó felvetette, hogy a tárgynak valamilyen bűncselekményhez, esetleg eltűnéshez lehet köze. A nő végül értesítette a rendőrséget, a hatóságok pedig egy kis kotrógéppel és rendőrkutyákkal érkeztek a helyszínre.

A rendőrség szerint a szőnyegből vett mintákban nem mutattak ki emberi vagy állati maradványokat, és nem terveznek további vizsgálatokat.

Santry utóbb örömét fejezte ki, amiért nem fedeztek fel holttestet a kertjében, ennek ellenére több felhasználó alaposabb nyomozást követelt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik