Ifj. Schobert Norbert is feltűnt a Megasztár vasárnapi válogatóján. Produkciója megosztotta az ötfős zsűrit, ám végül három igennel továbbengedték a következő fordulóba.
Schobert – aki augusztusban tartalékosként lépett be a Magyar Honvédségbe – ma a Mokkában vendégeskedve mesélt, katonai egyenruhában, a tehetségkutatóban szerzett élményeiről. Mint mondta, énektanárral készült a válogatóra, ami előtt igyekezett minél többet énekelni a barátai előtt és édesanyja, Rubint Réka táboraiban, hogy így szoktassa magát a közönséghez. A tehetségkutató első adásában azonban nehezen tudott megbirkózni a lámpalázával.
Mint lehet hallani, egy sokkal mélyebb hangon kezdtem el az adott dalt, és ez nagyon furcsa, mert amikor begyakorlod az énektanárral, meg úgy általában énekled, akkor megvan az, hogy te ezt hogyan gyakoroltad be. És ott meg elkezdtem egy sokkal mélyebb hangon
– magyarázta, mire Pachmann Péter felvetette, talán a zsűri számára pont az volt a vonzó a produkcióban, hogy nagy lett Schobert hangtartománya, amiért mélyről indított.
Igen, csak én ezt nyilván közben hallottam, hogy az elején nagyon elment, de onnan meg már nem léphetek ki. Meg hát tényleg nem gondoltam volna, hogy ott ilyen inger lesz… hogy ott állsz a zsűritagok előtt, akik hatalmas szakmai tudással figyelnek téged.
A beszélgetés során ifj. Schobert Norbert a műsorvezetők érdeklődésére arról is beszélt, hogy extra ingerként élte meg a tehetségkutatóban, hogy más versenyzőkkel ellentétben ő nem ott mutatkozott be először a közönségnek, és mint mondja, valószínűleg már mindenkinek volt a fejében egy előzetesen kreált vélemény róla. Nevét illetően kijelentette, büszke arra, hogy Schobert lehet, ami néha nagy előny, néha viszont átok a számára.
Nyilván nem teljesen a saját erőmből tartok ott, ahol, mert nagyon nagy támogatást kapunk a szüleinktől, de hát itt van előttünk az élet, és ez pont azért van, hogy valami olyasmit el tudjak majd érni, amire azt mondhatom, hogy ezt magamtól értem el. Nyilván ez nagyon hosszú idő lesz, de hát van még rá szerintem időm
– tette hozzá