Egy székesfehérvári tinédzser öngyilkosságáról közölt riportot néhány hete a TV2 Tények Plusz című magazinműsora, amelyben Tóth Gabi is megszólalt, mondván, van tapasztalata abban, mikor valakit kiközösítenek, esetében őt az internetezők. Az énekesnő igyekezett felhívni a figyelmet a zaklatás, a kiközösítés veszélyeire a riportban.
Emiatt sok kritika zúdult Tóth Gabira a közösségi médiából, aki most úgy érezte, meg kell szólalnia az ügyben, megvédve magát, ugyanis állítása szerint fogalma sem volt arról, hogy a TV2 erre fogja használni a nyilatkozatát.
Azt mondja, adott egy nyilatkozatot, amitől azt remélte, fel tudják majd hívni az emberek figyelmét arra, milyen veszélyeket rejthet magában az iskolai bullying.
Csak és kizárólag ez volt ebben a témában. Esküszöm, nem magyarázkodom, nem tudtam erről. Annyira mély a téma, hogy nem is gondoltam arra, hogy e mellé bevágnának egy Sztárban sztár-os témát. Most engem hurcoltok meg egy olyan dologért, amiről konkrétan nem nagyon tudtam. Arról tudtam, amit én nyilatkozom, de hogy utána annak milyen anyag lett a vége, azt az elmúlt húsz évben sohasem küldik el. Ez mindig is így volt csatornától függetlenül. Utánajárok ennek a témának, istenemre mondom, soha az életben nem használnék ilyenre promóciót. Ez rajtam biztosan nem múlott, nem csinálnék ilyet
– mondta a videóban Tóth Gabi, hozzáfűzve még az erről készült posztjában azt is,
Jó tanulság számomra is, és mostantól elkérem az anyagokat akkor is, ha nem akarják odaadni! Max akkor nem nyilatkozom többet.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Kérdéseinkkel megkerestük a TV2-t is, hogy megtudjuk, ők mit gondolnak az ügyről. A szóban forgó Tények Plusz-adás még itt elérhető.