Élet-Stílus

Fekete Pákó: A média hátat fordított nekem, az anyagi tartalékaimat is teljesen feléltem, a barátaimhoz mentem át ebédelni

TV2
TV2
Az egykori celeb azt mondja, párja, Gyöngyi húzta ki őt a gödörből, akit idővel szeretne majd feleségül venni.

Lapite Oludayo, azaz Fekete Pákó is szerepelni fog az idei Farm VIP-ben. Az énekes-celeb azonban hosszú ideje nem fordult meg showműsorokban, a mögötte álló évekről és arról, miért rendezkedett be civil életre, most a Story magazinnak mesélt.

Igazából a média fordított hátat nekem. Egy időben a csapból is én folytam, aztán hirtelen már nem kellettem senkinek. Lelkileg nagyon rosszul viseltem a mellőzöttséget, nem hívtak se fellépni, se szerepelni, és az anyagi tartalékaimat is teljesen feléltem. A barátaimhoz mentem át ebédelni, kétségbeesetten kerestem az emberek társaságát, de hiábavaló volt minden próbálkozás, egyre mélyebbre kerültem

– osztotta meg a lappal az 55 éves Lapite.

Fekete Pákót mint mondja, végül a párja, Gyöngyi húzta ki a gödörből, akivel hét évvel ezelőtt ismerkedett meg.

Soha nem volt még ilyen hosszú kapcsolatom, de Gyöngyi mindenben támogat, mutatja az utat nekem, és a legnehezebb időkben is mellettem áll.

Gyöngyi egyébként általános iskolai tanítóként dolgozik, akit Fekete Pákó egy barátja éttermében vendégeskve ismert meg.

Az egyik asztalhoz leült Gyöngyi egy férfival. Gondoltam, viccből odamegyek hozzájuk, kiadom magam pincérnek, és felveszem a rendelésüket. Így is tettem, majd annyira jól elbeszélgettem velük, hogy odaültem közéjük. Kiderült, hogy a pasi csupán Gyöngyi egyik jóbarátja, ráadásul az első randevúnkat is neki köszönhetem. Miután összebarátkoztunk, azt mondta, hogy szeretne adni nekem egy üveg tömörkényi pálinkát, de csak Gyöngyin keresztül tudja eljuttatni hozzám, mert ő nemsokára repül vissza Angliába. Ezután számot cseréltünk Gyöngyivel, majd azon kaptuk magunkat, hogy szinte mindennap beszélünk telefonon, végül a találkozót is összehoztuk

– emlékezett vissza az egykori celeb, hozzátéve: az említett pálinka ugyan azóta sem került elő, ellenben „lett egy jó csaja, aki kihúzta a gödörből”.

Mint meséli, párja először csak annyit mondott otthon, hogy egy celebbel jött össze. A szülők első tippje Berki Krisztián volt, majd amikor megtudták az igazat, csak nevettek, a mama pedig „kapott egy kisebb sokkot”. Aztán viszont hamar befogadták őt családba.

Bevallása szerint párja volt az, aki ráébresztette arra, hogy a legnehezebb időkben sem szabad feladni, így elkezdett ismét dalokat írni, egyre több felkérést és fellépést vállalt, mára pedig ismét rendszeres résztvevője lett esküvőknek, születésnapoknak és falunapoknak – oda megy, ahol épp szükség van rá, az élete pedig újra sínre került.

Úgy véli, Gyöngyi szó szerint megmentette az életét, akivel arra is nyitottak, hogy idővel összeházasodjanak.

Még az eljegyzésre sem került sor, de ami késik, nem múlik. Mivel érett, idősebb korunkban találkoztunk, így közös családalapítást nem terveztünk, nekem már van két nagyobb fiam az előző kapcsolataimból, az egyikük 15, másik 28 éves. De természetesen szeretnénk összeházasodni. Nigériában tradicionális afrikai öltözetben szeretnénk összekötni az életünket, és a hagyományokhoz híven egy látnok is részt venne a szertartáson, aki beavat minket a jövőnkbe, és kézrátétellel megjósolja, hogy milyen közös élet vár ránk Gyöngyivel.

STORY
Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik