Egy forró augusztusi délutánon a Lehel téri templom mellett visz el az utam. Gyakran üldögélnek itt hajléktalanok csenevész facsemeték árnyékában, félkörben sorakozó padokon. Mást nem is tudnának, ugyanis nem padok ezek, hanem karfás, vagyis ledőlésgátlós utcaszékek.

A műkőplacc közepén csábítóan fröcsköl a csobogó. Egy huszonéves srác nézi, először a karjait mártja meg az egyik vízsugárban, majd alaposan bevizezi az arcát, nyakát, fejét. Aztán gondol egyet, elszántan elindul a szék felé, ami alatt kopott fekete sporttáskáját hagyta, szétránt egy cipzárt, tusfürdőt vesz elő, majd tempósan ledobja rövidnadrágját, pólóját és cipőjét, egy szál alsógatyában visszalépdel a csobogóhoz és tempósan csutakolni kezdi magát az inverz zuhanyban.

Két nappal később, miközben a bolt felé caplatok, azon gondolkodom, hogy vajon nem romlik-e meg a tej azon a tízperces úton, amíg majd hazaérek vele. A meteorológia szerint harminchat fok van, de az aszfaltból ennél jóval fullasztóbb forróság árad. A városi oázisként funkcionáló árnyas kis park kerítése mellett rendőrautó villog, két egyenruhás egy zilált, álmos alakot tessékel kifelé a kapun, alighanem ők ébresztették fel. A férfi tanácstalanul néz körbe, aztán találomra elindul valamerre, amerre talán talál egy másik helyet, ahol átvészelheti a hőségriadós nap hátralévő részét.

Ez a két történet juttatta eszembe, hogy bár minden bizonnyal a tél az úr, a hajléktalanok élete a kánikulában sem lehet egyszerű. Amikor a vöröskódos, harmadfokú hőségriadóban megnyitják kapuikat a légkondicionált közintézmények, a hajléktalanokat aligha várják tárt karokkal, ha a közparkokból is kiparancsolják őket. Van-e, aki hideg vizet ad nekik, ahogy télen forró teát, magukkal kell-e cipelniük mindenhová negyven fokban is az összes téli holmijukat?

Hőguták és égések

Aknai Zoltán, a Menhely Alapítvány igazgatója azt mondja, bár a nyár tényleg csöndesebb időszak a hajléktalanellátásban, azért megvannak a maga kihívásai. Különösen a vidéki városokban, ahol kevésbé van kiépülve az ellátórendszer. Budapesten működnek nappali és éjjeli ellátást nyújtó intézmények, folyamatos az utcai szociális munka, van állandó diszpécserszolgálat és – bár csökkentett üzemmódban, de – a krízisautó is jár éjjelente.

Törvényi előírás, hogy harmadfokú hőségriasztás idején, szükség esetén minden szociális intézménynek kötelessége segítséget nyújtani mindenkinek, tehát szükség esetén például az idősgondozással, vagy fogyatékkal élőkkel foglalkozó intézményeknek is segíteniük kell a hajléktalanokon, de Aknai szerint ilyesmi nem igazán szokott előfordulni.