Élet-Stílus

Kiss Endi: Több lányom már biztosan nem lesz, elköttetem magam

TV2
TV2
A dobosnak négy lánya született három anyától.

Tavaly, az apuka 53 éves korában született Kiss Endi, a Hooligans dobosának negyedik kislánya, akit Albának neveztek el. A zenész, akinek lányai három különböző anyától vannak, mindig odafigyelt arra, hogy jóban legyen gyerekeivel és ők testvérekként nőjenek fel.

Mindig bepánikoltam, amikor kiderült, hogy a párom terhes. De nem bánom, hogy így alakult, sőt! Rajongok értük, aktívan részt veszek a nagyobbak életében is, nagyon jó a kapcsolatom az anyukájukkal. Bodza, Kiara és Larissza nálam is itthon vannak, én nem vasárnapi apuka vagyok! Nekünk ez így jó: hozom-viszem őket iskolából, edzésről, együtt sportolunk, együtt meditálunk

idézi a Blikk Kiss nyilatkozatát, amit a Hot magazinban jelent meg.

A dobos arról is beszélt, teljesnek érezte az életét a három lányával, nehezem adta be a derekát a negyedikre.

Úgy voltam vele, hogy már nagyok, már nem szorulnak úgy rá az segítségemre, tehát jöhet újra a bulizós korszak. De Alba érkezésével ennek vége, és úgy érzem, fentről kaptam őt, hogy ezzel megmentsen. Mert ha belevetem magam, akkor nagyon nehezen keveredem ki belőle. Amikor megszületett, szolidan meg akartam ünnepelni, de végül olyan nyolcnapos tejfakasztó buli kerekedett, hogy a környéken az összes anyukának bőven lett teje.

Állítása szerint tényleg visszavett a bulizásból, mivel gyerekei számára fontosabbak.

Sokáig akarok élni, így is, ha belegondolsz, hetvenkét éves leszek, amikor Alba tizennyolc. Mondjuk több lányom már biztosan nem lesz, elköttetem magam

– fogalmazott Kiss Endi.

Tavaly még arról beszélt, mindenki csináljon minél több gyereket.

Kapcsolódó
Kiss Endi: Mindenkinek azt javaslom, hogy egyfolytában próbálkozzunk, és csináljunk minél több gyerkőcöt
A Hooligans 53 éves dobosának nemrég született meg a negyedik gyereke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik