Élet-Stílus

Delhusa Gjon ismertette meg Jon Bon Jovit a legjobb magyar rockzenekarokkal: Marha furcsa volt, de magamat nem sorolhattam oda

Dimitrios Kambouris / Getty Images for Samsung és TV2
Dimitrios Kambouris / Getty Images for Samsung és TV2
Motoros városnézésre is elvitte az amerikai énekest Budapesten.

71 éves lett Delhusa Gjon, akit a Mokkában is felköszöntöttek. Az énekes az interjúban elmondta, az okoz neki örömet, hogy máig érzi a közönség szeretetét. A műsorvezetők azt is megkérdezték tőle, elégedett-e az életével.

Természetesen nem minden úgy történt, ahogy szerettem volna, de talán ez adja az erőt a küzdelemhez. Ahhoz, hogy újra meg kell újulni, amit én úgy érzem, hogy megpróbáltam. Minden évben azon ügyködtem, hogy megújuljak, ne száradjak el, ne öregedjek meg. Sok minden közrejátszott ebben, talán az is, hogy zeneszerző, szövegíró vagyok, az, hogy kétszer körbejártam a Földet…

– felelte Delhusa, majd évekkel ezelőtti emlékeit idézte fel Jon Bon Jovi amerikai zenésszel.

Egyszer itt volt a Bon Jovi Magyarországon, és egy riporttalálkozás közben feljött a motorozás. Akkor azt mondta, nagyon szívesen körbejárná Budapestet Harley Davidsonnal, én meg mondtam, hogy ebben segíthetek. Megvolt az az élményem, hogy én vezethettem körbe Bon Jovit Budapesten motorral. Ezek óriási élmények voltak.

Delhusa azt is felidézte, hogy a városnézés után a Bon Jovi együttes énekese arra kérte, segítsen neki megtalálni a tíz legjobb magyar rockzenekar egy-egy CD-jét.

És akkor bementünk a Vörösmarty téren a lemezboltba, és gondolkodtam, mi legyen az a tíz. Magamat nem sorolhattam oda

– nevetett Delhusa Gjon. Mint elmondta, Bon Jovi valóban megvette a tíz neki ajánlott CD-t.

Marha furcsa volt, és kérdeztem, hogy ez neki miért kell. Azt mondta, mindenhol, ahol turnézik a világon, minden országban bemegy a lemezboltba, és kéri a tíz legjobb rockzenekar lemezét. Úgyhogy körbeér a kör, mindenki egymásból táplálkozik, hiszen új nincs a nap alatt, mindig csak tanulunk és tanulunk. Ezen igyekeztem mindig, hogy ez megmaradjon.

Tavalyi, kerek születésnapján Orbán Viktor is felköszöntötte Delhusa Gjont:

Kapcsolódó
Delhusa Gjon: Hívott az államtitkár, hogy Orbán Viktor szeretne gratulálni nekem
Úgy néz ki, akad felcsúti rajongója is a zenéjének.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik