Az olasz női tornászválogatott fiatal tehetségének, a 21 éves Giorgia Villának egy bokaficam miatt kellett kihagynia a tokiói olimpiát. A párizsi játékokon viszont ott volt, és az elhúzódó hátsérülése ellenére is történelmet írt.
A Simone Biles vezette amerikai csapat mögött a második legjobb eredményt elérő olasz csapat, Angela Andreoli, Alice D’Amato, Manila Esposito, Elisa Iorio és Villa eredménye azért is történelmi jelentőségű, mert az olasz női tornászok még soha nem nyertek aranyat csapatban, és legutoljára az 1928-as olimpián tudtak ezüstérmet szerezni
A fiatal sportoló azonban az AP beszámolója szerint nem az emberfeletti teljesítménye miatt vált az internet új hősévé, hanem azért, mert az olimpiai ezüstérmes tituluson kívül egy másik megtisztelő címmel is rendelkezett korábban. Ugyanis 2021-ben a nagykövetévé választotta őt Olaszország egyik leghíresebb exportcikke, az oltalom alatt álló Parmigiano Reggiano nevű sajt.
A szponzorációs együttműködés keretében pedig még egy olyan fotósorozat is készült róla, amiben a tornászmutatványok mellett egy hatalmas tömb parmezánt is prezentált.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Az olimpiai ezüstérmes Giorgia Villa a Parmigiano Reggiano által szponzorálva: lehet ennél olaszabb valami?
– kérdezte egy felhasználó egy felhasználó a valóban rettentően olasz fényképek láttán.
„Gyermekkorom óta mindig is szerettem ezt a csodálatos terméket, a kiválóság és az olasz kultúra szimbólumát” – mondta Villa az egy évvel később, 2022-ben lejáró szponzori szerződés elindításakor, aki az OnlyFans-oldalt indító olimpikonokhoz hasonlóan szintén különös módját választotta az álmai finanszírozásának.
Olympic silver medalist and Italian gymnast Giorgia Villa is sponsored by parmesan cheese and takes many of her photos while posing with large wheels of cheese pic.twitter.com/klx8PEuFPN
— Women Posting W’s (@womenpostingws) July 31, 2024
A Parmigiano Reggianótól egyébként nem áll távol az élsportolókkal való együttműködés. Például Jannik Sinner teniszezőt, vagy az NBA-ben is több szezont lehúzó kosarast, Nico Manniont, illetve két paralimpikont, Giulia Ghiretti úszót és Matteo Neri vívót is szponzorálták már korábban.
A hároméves kora óta tornázó Giorgia Villa a hátproblémái miatt nem indulhatott egyéni összetettben, de a női tornászcsapat tagjaként azért így is nagy győzelmet aratott.