Élet-Stílus

Gömöri András Máté: Borsodi gyerekként a kétkezi munka sem áll tőlem messze, így raktárosként is dolgozom

Sárosi Zoltán / 24.hu
Sárosi Zoltán / 24.hu
A színésznek bőven akad elfoglaltsága Kanadában az egyetemi tanulmányai mellett.

Gömöri András Máté és Polyák Lilla közel egy évvel ezelőtt költöztek Kanadába – a jelenleg Magyarországon tartózkodó házaspár most a Blikknek adott interjút, melyben elmondták, hogy a kint tartózkodás sok kihívással jár, ugyanakkor nagy tanulás és fejlődés is mindkettőjük számára.

Van bennünk honvágy, ugyanakkor még jobban összekovácsolódtunk és próbáljuk ebből a helyzetből a legjobbat kihozni. Mielőtt kimentünk, volt már egy magyar származású baráti pár, akik segítettek nekünk, majd náluk laktunk az első pár hétben. Mostanra pedig megosztották velünk a társaságukat is, és nekünk is lettek a projektek és egyéb munkák során barátaink

– mondta a lapnak Polyák Lilla, aki egy magyar zenekarral koncertezik Kanadában, beválogatták továbbá egy helyi Abba-turnéba is, miközben férje is dolgozik az egyetemi tanulmányai mellett.

Az egyetemnek köszönhetően sokat forgatok, egyelőre kisebb projektekben, szerepekben. Ahhoz, hogy főszerepet kaphassak, szükséges a zöldkártya, ám annak is számos feltétele van, amiket még teljesítenem kell, de egy ügynökséghez már sikerült bekerülnöm. Emellett tökéletesítem az angolom, elkezdtünk Lillával franciául is tanulni, nemrég megszereztem az amerikai személyi edző képesítést, versenyzem és borsodi gyerekként a kétkezi munka sem áll tőlem messze, így raktárosként is dolgozom. Egy ismerősöm szólt, hogy egy hónapig kellene pakolni, én pedig szívesen elvállaltam. Volt, hogy egyik nap forgattam, a másik nap meg a raktárban dolgoztam

– árulta el Gömöri András Máté.

A beszélgetés során a pár azt is megosztotta, hogy még legalább 2-3 évig nem terveznek hazaköltözi, miután ugyanis a színész végez az egyetemen, minimum egy évet még Kanadában kell töltenie. De Polyák Lilla fiai is jól érzik magukat a tengerentúlon, egyelőre ott tervezik a jövőjüket.

Zsombor New Hampshire-be jár egyetemre, és szeretne mesterszakra is menni. Bulcsú Torontóban végzi a gimnáziumot dzsessz szakon zongoristaként, és imádja, már három zenekarban is játszik. Az egyetemet is kint szeretné folytatni. Amint véget ért az iskola, mind a ketten jöttek haza az édesapjukhoz és a barátaikhoz, de alapvetően szeretnek Amerikában élni, Máté egyetemén túl főként miattuk vágtunk bele ebbe a hatalmas kalandba

– tette hozzá a színésznő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik