Élet-Stílus

Gáspár Zsolt gyerekei nem vágynak ismertségre: Ki akarnak maradni ebből az őrületből

TV2
TV2
Elárulta, mivel foglalkoznak a lányai és a fia.

Gáspár Zsolt májusban beszélt arról, hogy büszke, amiért bár a feleségét, a nagyobbik lányukat és az ikreiket is több alkalommal próbálták már „behálózni” különböző szereplési ajánlatokkal, ezen kísérletek mindmáig sikertelennek bizonyultak.

Büszke vagyok arra, hogy a mai napig nem adták be a derekukat, és mi nem adtuk el a családunkat, pedig igen komoly ajánlatot kaptunk

fogalmazott akkor a Farm VIP korábbi évadainak műsorvezetője, aki most a hot! magazinnak mesélt arról, hogy a gyerekei továbbra is igyekeznek távol maradni a média világától.

Ki akarnak maradni ebből az őrületből. Még fiatal voltam, amikor megfogadtam, hogy mindenben támogatom majd a gyermekeimet, pont úgy, ahogy a szüleink velünk tették. Nekik nem állt módjukban, hogy egyetemre küldjenek, de szakmákat adtak a kezünkbe, és engedték, hogy a saját utunkat járjunk

idézte a Bors Gáspár Győző öccsét.

Nikol a Metropolitan Egyetemen végzett közgazdászként, amivel a családunk első diplomása lett. Úgy döntött, hogy belevág a mesterképzésbe. Fantasztikus látni, ahogy a gyerekek kiteljesednek, és örömüket lelik abban, amit csinálnak. A kisfiam, Nikolász cukrásznak tanul, és hihetetlenül ügyes is benne. Ő is idén végez, és szeretne elhelyezkedni a szakmájában. Olyan saját recepteken alapuló csodákat süt, hogy az egész család, de még a szomszédság is összeszalad, ha az utcában megérzik, hogy valami készül! Rá is mérhetetlenül büszke vagyok.

Mint mondja, három gyereke közül egyedül a fiában látta meg az ambíciót arra, hogy az ismertség útjára lépjen, Nikolászban ugyanis véleménye szerint ott bujkál az a fajta exhibicionizmus, ami benne is.

Egy darabig influenszerkedett is, de már leginkább a tanulmányaira koncentrál. Nem lepődnék meg, ha egy szép napon az ő kreálmányát választanák meg az ország tortájának.

Gáspár Zsolt az idősebbik lányáról, Gabrielláról is mesélt a lapnak, aki a családi vállalkozásukban vállalt szerepet.

Sok időt töltünk együtt, amit élvezek. Boldoggá tesz, hogy érdeklődik az üzlet iránt, hiszen így biztos kezekbe helyezhetem a családunk jövőjét, ha én elfáradnék és úgy döntenék, hogy visszavonulok

– tette hozzá.

Kapcsolódó
Gáspár Zsolti: Büszke vagyok arra, hogy mi nem adtuk el a családunkat, pedig igen komoly ajánlatot kaptunk
Gáspár Győző öccse azt mondja, az ő felesége és a gyerekeik nem rivaldafénybe születtek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik