Élet-Stílus

Eredetileg meglehetősen vulgáris címet kapott a nemrég megjelent Családi affér című romkom

Charley Gallay / Getty Images for Netflix
Charley Gallay / Getty Images for Netflix
A főszereplők árulták el, milyen címen futott a projekt, amikor megkeresték őket vele.

Múlt héten debütált a Netflixen a Családi affér (angolul A Family Affair) című romantikus komédia, melyben a Zac Efron által alakított híresség beleszeret az asszisztensét játszó Joey King író édesanyjába, akit Nicole Kidman személyesít meg a képernyőn.

Kidman és Efron a film apropóján a People-lek adtak interjút a napokban, a beszélgetés során pedig azt is elárulták, hogy a romkom végül egészen más címmel debütált, min amin eredetileg futott.

Motherfucker (Anyabaszó) volt a címe

– mondta Efron.

Bár az eredeti cím végül nem tartott a filmmel a Netflixre, a főszereplőkre nagy hatással volt, amikor kezdetben fontolóra vették a projektet.

Ettől a forgatókönyv a kupac tetején maradt. Úgy voltam vele, hogy mégis mi a fenéről szólhat ez az egész?

– tette hozzá a színész, aki korábban is játszott már együtt Kidmannel: 2012-ben Az újságos fiúban alakítottak párt.

A Családi afférral kapcsolatban Kidman hangsúlyozta, szerinte hiány van az ehhez hasonló filmes alkotásokból, amelyek megkérdőjelezik a normát.

Régóta megvan ez az idősebb férfiak és a fiatalabb nők estében, ez mindig is norma volt. Ez rendben van, teljesen elfogadható. A probléma az, hogy nem kaptunk megfelelőt különböző nézőpontokból, ahol nők mesélnék el a történeteket. És szükségünk van játékos férfiakra. Zac bejött és megcsinálja a filmet, mert azt mondta: »azért vagyok itt, hogy jól érezzem magam, hogy játsszak, és hogy nagyon is a részese legyek ennek, és ott legyek nektek« – mind Joeynak, mind nekem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik