Élet-Stílus

Szandi a füstbe ment madari fellépéséről: Teljesen kivoltunk a Csabival, mindkettőnket megviselt lelkileg

Tulok András / RTL Klub
Tulok András / RTL Klub
A házaspár azt állítja, az énekesnőt kiközvetítő illető a helyszínen átadta nekik a fellépésért járó gázsit, majd arra buzdította őket, hogy menjenek haza.

Múlt héten a 24.hu-n is megírtuk, hogy Szandi június 3. hétvégéjén egy szlovákiai magyarlakta településen, Madaron adott volna koncertet egy jótékonysági eseményen, ám mikor férjével, Bogdán Csabával a helyszínre érkeztek, látták, hogy alig van ott valaki, így az énekesnő nem lépett színpadra.

Azt állították:

  • „Arról sem tudtunk, hogy egy család megsegítéséről szól a rendezvény, a helyszínen szembesültünk ezzel, ahogyan a szervezetlenséggel és azzal is, hogy alig volt ott valaki. Szerintem az is nagy hiba volt, hogy a plakáton nem tüntették fel, ki mikor lép színpadra.
    „Próbáltunk együttműködni, fél órán át várakoztunk, hátha jönnek még emberek, illetve törtük a fejünket további megoldásokon, de a szervezők részéről semmilyen ötlet nem volt, így csalódottan és szomorúan távoztunk.”
  • Bogdánék elismerték, átvették a fellépésért járó összeget, hangsúlyozva, hogy ők megtették a kötelességüket, és nem miattuk, hanem az előre leírt feltételek hiánya miatt maradt el a fellépés. Hozzátették viszont, hogy az összeg kevesebb volt, mint a szervező által említett 1500 euró, amit hajlandóak is visszautalni.

Az énekesnő a történtek után felajánlotta, hogy ha a szervezők küldenek nekik egy számlaszámot, visszautalják a pénzt, hogy támogathassák a családot, ám amikor lapunk fölkereste az Angyali Kezek nonprofit szervezetet az ügyben, az alapítvány igazgatója, Kallós Daniela arról számolt be, hogy Szandiék nem jelentkeztek a visszautalással kapcsolatban.

Szandi a minap az Instagram-oldalán írt arról, hogy a pénz végül visszautalták a szervezetnek, Kallós társaságában pedig a családhoz is ellátogattak, akiknek a megsegítésére a rendezvény létrejött – ma reggel pedig a #Bochkorék egyik szegmensében meséltek bővebben a történtekről.

Szandi és férje telefonon kapcsolódtak be az adásba, melyben egyebek közt azt is elmondták, hogy az énekesnő azért nem szállt ki az autóból, hogy könnyebben közelíthesse meg a színpadot a fellépése előtt, a helyiség ugyanis, ahol fogadták volna őket, messze volt a színpadtól, ő pedig magassarkúban volt, fel kellett volna továbbá vinniük a nehéz technikai táskájukat is.

Mint mondták, amikor megérkeztek a helyszínre, olyan kevés embert láttak, hogy először azt hitték, rossz helyre mentek.

Sokkoló volt. Engem, mint művészembert ez a látvány sokkolt. Én ilyen látvánnyal a 35 év alatt, mióta a pályán vagyok nem találkoztam. Szeretném hozzátenni, hogy az 50 fő, amit mindenhol írtak, én már léptem fel 30 ember előtt is, léptem fel sokkal kevesebb ember előtt, mint ötven, csak ott egy kisebb sátorban, egy klubban, vagy egy kis művelődési házban zárt körülmények között

– fogalmazott Szandi, hozzátéve: lépett már fel viharban, volt példa továbbá arra is, hogy egy áramszünet után folytatta egy koncertjét, amit szüneteltetnie kellett.

A beszélgetés során a házaspár elmondta, hogy az említett rendezvényen minden fellépő gázsit kapott, és az előadók miatt érkező vendégek által fizetett belépők összegét fordították jótékony célra.

Bogdán a későbbiekben azt állította, hogy a férfi, aki kiközvetítette őket a rendezvényre, a helyszínen arra buzdította őket, hogy inkább menjenek haza, miután jelezték, hogy ilyen kevés néző előtt nem valósulhat meg a fellépés.

Odajött hozzám, behajolt az autóba és azt mondta, »menjetek innen, minél hamarabb menjetek innen. Nehogy fellépjél itt! A pénzt már odaadtam Csabának, menjetek minél hamarabb«. Még azt is mondta nekem, hogy »legalább hamarabb otthon lesztek«. Mondom én nem akarok hamarabb otthon lenni!

– idézte fel az esetet az énekesnő, akit bevallása szerint igencsak megviseltek a történtek.

Teljesen kivoltunk a Csabival. Tehát minket annyira megviselt lelkileg. A botrány kirobbanása után méginkább, de már hazafelé az autóban így lesokkolva ültünk, hogy mi volt ez? Nem tudtuk.

Miután az elmaradt fellépésükről szóló cikkek megjelentek, a házaspár némi internetes keresgélés után sikeresen felvette a kapcsolatot Kallós Danielával, miután pedig sikerült beszélniük, kiderült, hogy „a köztes ember teljesen mást mondott nekik és Kallósnak”. Úgy értesültek továbbá, hogy a közvetítő arra hivatkozva nem adta meg a számukat Kallósnak, hogy „Bogdán Csaba nem szereti, ha háborgatják”.

Számunkra akkor derült ki, hogy miről is szólt ez az egész, és hogy ő küldött volna nekünk videót, amit utólag elküldött erről a családról. Én elsírtam magam. Mi erről az egészről semmit nem tudtunk. Lelkileg annyira megvisel mind a kettőnket.

A téma kapcsán Szandi hozzátette, bánja, hogy nem lépett színpadra a jótékonysági rendezvényen, annak viszont örül, hogy a visszautalt pénzt végül a rászoruló család kaphatta meg, akikhez a hétvégén ellátogattak és ajándékokat is vittek nekik.

A házaspár által elmondottakat az adás későbbi részében Kallós Daniela is megerősítette, hozzátéve: a rendezvény előkészületeit februárban kezdték meg, de mivel koncertszervezésben nem voltak jártasak az alapítványnál, egy ismerősüktől kértek segítséget, az illető vette fel a kapcsolatot másik két fellépő mellett Szandiékkal is – a férfinak viszont külön szerződése volt az alapítvánnyal és az énekesnővel is, így például előbbiek nem tudhatták azt, hogy Szandi szerződésében az áll, hogy csak minimum 50 fős közönség előtt lép fel.

Kapcsolódó
Szandi: Megnyugodott a lelkem, pénteken visszautaltuk a pénzt a jótékonysági alapítvány számlájára
Közös fotót posztolt a múlt heti jótékonysági rendezvény szervezőjével és a családdal, akiknek a megsegítésére rendezték az eseményt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik