Élet-Stílus

Geszti Péter is ott ült a Budapesten ragadt stuttgarti gépen, leírta, milyen elkeserítő dolgok történtek a fedélzeten

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
A zenész szerint gyilkos indulatokat gerjesztett a skót-magyar meccsről lemaradás.

Nem indult el időben a Eurowings Stuttgartba tartó járata Budapestről. Az EW2783 járatszámú repülőgép az eredetileg tervezett, 16:15-ös indulás helyett este nyolckor még mindig a kifutón állt, így sok magyar drukker lekéste a sorsdöntő skót–magyar csoportmérkőzést, amely este kilenc órakor vette kezdetét, írtuk meg vasárnap délután. A terminálban egy kisebb balhé tört ki, rendőrök is érkeztek a helyszínre.

A Budapest Airport végül közleményt adott ki:

„A földi kiszolgáló vállalat a gépet a protokoll szerint felkészítette a visszaútra, és az utasokat beszállította. A beszállítás után derült ki, hogy a résidő miatt a járat nem tud 18:55-kor elindulni, hanem 20:22-kor fog felszállni. Mivel a gépen szurkolók is utaztak a ma esti EURO2024-futballmeccsre, így számukra nyilvánvalóvá vált, hogy nem fognak Stuttgartba érni a mérkőzés kezdetéig, így inkább úgy döntöttek, hogy leszállnak a gépről, és elállnak az utazástól. Az ő poggyászaikat a gépből a földi kiszolgáló vállalat kiszedte, az utasok azt a gépnél felvehették, és a terminált a csomagokkal együtt elhagyták.”

Geszti Péter is a járaton volt, derült ki hosszú Facebook-posztjából, amit a történtekről fogalmazott meg:

Rajta voltam. A gépen, ami nem ért oda. Legalábbis velem. Mert leszálltam róla

– kezdte posztját a zenész.

Mint írja, két napja egyik barátja szólt neki, hogy van egy szabad jegye a magyar-skót meccsre, így igent mondott a stuttgarti utazásra. Geszti azt írja, már az oda vezető úton kapott sms-t, hogy késés lesz.

„Számolgattam, hogy még szorosan, de így is odaérünk a gépre váró mintegy 100-150 magyar szurkolóval. Össze is futottam a food courtban ismerősökkel, velem együtt bosszankodott itt nagyvállalat vezetője, brókerzseni, sportvezető, és bizony, mindannyiunkban megugrott a stressz, amikor kiderült, hogy az eredetileg 16:15-re tervezett indulás még későbbre, 18:55-re módosult. Még ekkor is reménykedtünk, hogy neccesen, de elérjük a meccs elejét. A beszállás nyugodtan ment, szórványos hajrá! – magyarok! beordításokkal, amiket főleg a mögöttem ülő srácok toltak, nyersen és részegen. Sűrűsödtek a sértő megjegyzések az idősebb, lassabban mozgó utasokra, akik között betegek is voltak, hogy menjünk mááá’.”

Miután mindenki leült, a gép személyzete nem zárta be az ajtókat, mert zavar támadt Geszti elmondása alapján:

A gép végéből 5-6 ember jött vissza előre, és látszott, hogy valami nem stimmel. Innentől egy rémálommal felérő valóságshow indult, mintha valaki azt akarta volna tesztelni rejtett kamerákkal, hogy miként reagálnak az emberek stresszes helyzetben. Persze, érthető volt, hogy a velem együtt meccsre utazó szurkolók már padlógázt nyomtak volna, hogy induljunk, és akár evezőkkel is elhúznák a gépet Stuttgartig, de ami kezdett elszabadulni, az hamar több lett a jogos elégedetlenségnél. Izzadni kezdtek a tenyerek, és durvult a hangnem, nőtt a hangerő.

Geszti szerint a dolgokon csak rontott, hogy a légiutas-kísérők sokáig nem adtak tájékoztatást, mi miatt várakoznak.

Repkedtek az egyesült szitokszavak: a jó öreg rasszizmus-homofóbia páros pogózott hőbörögve a széksorok fölött, miközben az elöl tipródó külföldiek (japán és német nők) egyre ijedtebben próbáltak rendezni valamilyen számunkra még ismeretlen problémát a személyzettel. Igazából nem is az volt már aggasztó, hogy nem érek oda a meccsre, hanem az, hogy mi lesz ebből az egészből, bunyó vagy egyenesen lincselés. Hervasztó volt érzékelni, hogy változunk át homo sapiensekből üvöltő hordává. Azt éreztem, hogy nem akarok itt lenni. És lassan a meccsen sem. Fapados járat, fapados ügymenet, fapados reakciók, fapados élet.

Mikor már kisebb balhé alakult ki a fedélzeten, Geszti állítása szerint bemondták, hogy probléma van az utaslistával, hat csomagnak nincs gazdája, így többen leszálltak a gépről, majd megérkezett a reptéri rendőrség is.

A kegyelemdöfést az adta meg, amikor bemondták, hogy minden utasnak le kell szállni, akinek csomagja van a rakodótérben. Vagy ötvenen indultak kifelé, nyilván azok a külföldiek, akik nem a magyar meccsre mentek. Odarángattam magam az elkínzott arcú steward sráchoz, akit épphogy csak le nem köptek még, és csendesen megkérdeztem, hogy ez mennyi időt vehet igénybe? 50 perc. Visszamásztam a hátizsákomért. Eljött az ideje, hogy hazamenjek. A gép akkor fog elindulni, amikor a meccs kezdődik. Reménytelen ügy.

Geszti azt is írta, a gépről szóló hírek olvasása közben szomorú lett a kommenteket látva, ott ugyanis a szolidaritás minimális jelét sem látta a pórul jártak iránt, csupán egymás kioktatását helyezték előtérbe a kommentelők.

Mintha újra az elakadt repülőn ültem volna, ahonnan el kellett szöknöm, mert kibírhatatlanná vált az agresszió, az illogikus reakciók sora. A sötétséget nem lehet sötétséggel elűzni. A dolgok nem tudása nem ad felmentést a vállalhatatlan viselkedés alól. Sem a gépen, sem a fészen. Nem mindegy, hogy hogy van igazunk. (…) Mi most „csak” ennek egy meccséről maradtunk le, mégis gyilkos indulatok szöktek szárba. Mi lesz, ha egyszer nem lesz áram, kenyér, benzin, vagy kifogynak a vízkészletek? Ki fog minket megmenteni magunktól? Erről a bolygóról nem tudunk leszállni.

Később több részletet is elárult a repülős incidensről:

Kapcsolódó
Geszti Péter a repülőgépes incidensről: 50 másik magyar szurkoló a vonatos csatlakozást késte le
A zenész eredetileg vonattal utazott volna, ám végül a repülőt választotta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik