Élet-Stílus

Elhitette az anyjával a tiktoker, hogy megszállták a bolygónkat az űrlények

A nő reakciója egy film jelenetében már túlzás lenne.

Egy amerikai anya legsötétebb rémálmai egyikét élhette át, mikor fia egy csínytevés részeként elhitette vele, hogy a Földet éppen idegen lények szállják meg – írja a Daily Star.

A TikTokra toodirtydom néven posztoló felhasználó videóját néhány nap alatt több mint 30 milliószor tekintették meg, amiben a fent leírt élménynek teszi ki egyik szülőjét. A képsorokon az amerikai anya gyanútlanul nézi a tévét nappalijuk kanapéján, mikor a híradóban bejelentik, hogy óriási, ovális alakú tárgyak tűnnek fel a nagyvárosokban. Ekkor a nő rémülten elkiálltja magát, hogy „valami van odakint”, majd a képernyőn meglátja a feliratot, hogy az Egyesült Államok kormánya nemzeti vészhelyzetet rendelt el. Először csak annyit hallani, hogy „kezdek ideges lenni”, majd feláll, és magából kikelve azt mondja a fiának, hogy

mondtam nektek srácok, hogy szükségünk van egy kib*szott tervre.

A rémült nő próbálna telefonálni, de a készüléke nem működni, ezek után pedig idegesen járkál föl-le, miközben azt hajtogatja, hogy fél. A heves érzelmeket bemutató jelenet a tiktoker nevetésével ér véget, amitől az anyjának leesik, hogy átverés áldozata lett.

@toodirtydom got her🤣🙌 #fyp ♬ Monkeys Spinning Monkeys - Kevin MacLeod & Kevin The Monkey

Ajánlott videó

Olvasói sztorik