Lilu több mint húsz éve erősíti az RTL csapatát, és ahogy azt a Szavakon túl című műsorban elmondta, a TV2-nél sosem tudnának neki annyi pénzt kínálni, amiért átmenne hozzájuk. Elmondása szerint ez nála elsősorban morális kérdés, nem is igazán érti azokat a kollégáit, akik csak azért igazolnak át, hogy még többet keressenek. Mint mondta, őt is hívták már a konkurenciától, de mindig nemet mondott.
Nem ment el ez konkrétumig, mert egyszerűen nekem nem volt opció. Nálam ezt az RTL-nél pontosan tudják. Ha most idejönne a TV2 ötvenmilliárddal, -csilliárddal, és mondjuk az lenne, hogy egyébként az RTL-nél én csak kevés műsort vagy lehetőséget kapok, akkor sem mennék el. Ilyen értelemben egy rossz tárgyalási pozícióban vagyok, mert nagyon büszke vagyok a csatornámra, az RTL-re, illetve arra, hogy független. És tudják azt, hogy nem vagyok elcsábítható
– idézi a műsorvezető szavait a story.hu.
Abban sem biztos, hogy egyáltalán kellene-e még a TV2-nek, de szerinte ennek nincs is jelentősége. Szerinte 15-20 éve még nagyon más volt a helyzet ilyen téren, pont ezért nem is ítélkezik azok felett, akik régóta a konkurens kereskedelmi csatornánál dolgoznak, mint például Till Attila.
Én például tök értem a Tillát, hogy ott kezdett. A Tilla nem akkor igazolt át. De most, vagy tavaly, vagy három éve én kaptam volna egy sokszoros pénzt, mert kellettem volna, és azt gondolták volna, hogy megyek, úgy, hogy nekem mindenem megvan, csak még többet akarok. Ez nekem nem fér bele az értékrendembe…
„Azt hiszem mostanra eljutottam oda, hogy az elégnél nem kell még több. És hogyha nekem meg a családomnak van egy jó életünk, akkor azért, hogy legyen egy még drágább órám, vagy négy olyan karkötőm, ami megér egy lakást, nem kell” – tette hozzá.
Őszintén, én nagyon bírom azt, hogyha csinálok egy műsort, előtte Erős Antónia meg Szellő István, vagy Rábai Balázs köszönnek el. (…) Ha előttem egy olyan híradó köszönne el, ahol atomháborúval fenyegetik, és hazudják, és megvezetik az országot, és különben teljesen etikátlan tévézés és híradózás folyik, nem érezném jól magam
– fogalmazott Lilu, aki biztos benne, hogy van olyan kollégája, akinek hozzá hasonlóan megvolt mindene, „mégis elvihető volt még egy nulláért”.
Férjével való kapcsolatáról is mesélt a műsorban: