Élet-Stílus

Armie Hammer ma már hálás az őt ért szexuális bántalmazási vádakért és a kannibalizmusáról szóló pletykákért

Gareth Cattermole / Getty Images for BFI
Gareth Cattermole / Getty Images for BFI
A botrány kirobbanásakor viszont öngyilkos gondolatai voltak.

Armie Hammer podcastinterjút adott, miután 2021-ben szexuális visszaéléssel és bántalmazással kapcsolatos vádak merültek fel ellene. Egy állítólagos exbarátnője nemi és fizikai erőszakkal gyanúsította meg, bizonyítékul pedig képernyőfotókat mutatott fel, amik szerint Hammer látszólag kannibalista fantáziáiról írt neki üzenetben. Nem sokkal később legalább két másik nő is hasonló vádakkal állt elő.

A színész akkor és azóta is tagadja, hogy bármikor is bűncselekményt követett volna el, hollywoodi karrierje azonban ráment a dologra. Tavaly a Los Angeles-i ügyész azt mondta, nem találtak elég bizonyítékot a vádemeléshez.

Most Hammer azt mondta, hálás a három évvel ezelőtti történések miatt.

Bármit is mondtak az emberek, bármi is történt, mostanra eljutottam egy olyan pontra az életemben, ahol hálás vagyok minden apró részletéért

idézi a The Guardian a színészt, aki a kannibalizmusról szóló megjegyzéseket továbbra is visszautasítja.

Az emberek kannibálnak neveztek, és mindenki hitt nekik. Most már képes vagyok egyfajta távolságtartással és más perspektívából visszatekinteni, és azt mondani, hogy nevetséges ez az egész. Azt mondták, hogy én vagyok az a fickó, aki embereket evett. Micsoda? Mégis miről beszéltek? Tudjátok, mit kell tenni ahhoz, hogy valaki kannibál legyen? Embereket kell ennie! Bizarr volt.

Amikor a vádak napvilágot láttak, tönkrement az élete, mondta Hammer, de már előtte sem érezte túl jól magát. Nem volt elégedett az életével, egyedül a színészi munkája töltötte el megelégedéssel. Karrierjéről azt mondta, hogy az most „sehol sincs”, de forgatókönyvírói tervei még vannak.

Az egyórás beszélgetés során Hammer arról is beszélt, hogy a botrány után a Kajmán-szigetekre vonult vissza, és akkoriban az öngyilkosság is megfordult a fejében.

Sokszor volt, hogy azt gondoltam, nem bírom tovább. Nagyon mélyre, sötét helyekre jutottam el. Álltam a parton, néztem az óceánt, és arra gondoltam, ennyi volt. És akkor rohadt messzire beúsztam… és csak lebegtem ott… ez félig-meddig öngyilkossági kísérlet volt… De aztán eszembe jutott, hogy nem tehetem ezt meg a gyerekeimmel.

Hammer és volt felesége, Elizabeth Chambers 2020 júliusában váltak el. Két közös kisgyerekük van.

Kapcsolódó
Armie Hammert nem vádolják meg szexuális erőszakkal
A Los Angeles-i ügyész azt mondta, nem találtak elég bizonyítékot a vádemeléshez.

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik