Élet-Stílus

Jakupcsek Gabriella: Én sajnos nem az a nagymama vagyok, aki át tud menni segíteni, ha folyik a gyerek orra

TV2
TV2
Hónapokra előre be van telve a naptára, de a fiai ezt már elfogadták.

A Nők Lapja frissen megjelent számában Jakupcsek Gabriella adott címlapinterjút: a beszélgetés során a műsorvezető az anyasággal kapcsolatos gondolatairól is mesélt, mint mondja, úgy véli, a három gyereke a legnagyobb teljesítménye.

Nem vagyok egy tradicionális anyuka, kevesebbet voltam jelen az életükben, mint egy átlagos nő. A jelenlétem viszont mindig aktív. Az együtt töltött idő nagyon fontos, de a milyensége lényegesebb, mint a mennyisége. Ma reggel átrohant a nagyobbik fiam am egy kávéra. Megbeszéltünk néhány dolgot, aztán ő is ment a dolgára, én is, de jólesett így indítani a napot

– magyarázta a lapnak Jakupcsek, hangsúlyozva: nem fordulhat elő, hogy ne jelentkezne be a kisebbik fiáékhoz is, legalább videócseten, miközben úton van.

Azt mondja, a munka szeretete és a betyárbecsület voltak a legfontosabb dolgok, amiket át szeretett volna adni a gyerekeinek: hogy csináljanak valami olyat, ami boldoggá teszi őket, ez pedig szerinte sikerült is.

Amikor arról kérdezték, milyen a kapcsolata a gyerekeivel, a következőket felelte:

A két fiú szellemi partner, ma már felnőtt-felnőtt viszonyom van velük. Tudják, hogy én sajnos nem az a nagymama vagyok, aki át tud menni segíteni, ha folyik a gyerek orra, mert kinyitom a naptáramat, és decemberig tele van, de ezt már elfogadták. Nekem anyaként Emmával van még dolgom, ő viszont most azt a korszakot éli, amelyben nekem kell bejelentkeznem az ő naptárába. Vagy csak szép csendesen ott lenni, és ha épp megunta azt, amit csinál, akkor talán hozzám is odafordul.

A nagymamaságot illetően úgy fogalmazott, „tutujgatós, megpuszilgatja a kicsiket, hancúrozik velük, mesél kettőt, aztán kilép az ajtón”.

Imádom őket. Naponta tíz videót és öt üzenetet kapok, amiért nagyon hálás vagyok, mert így nem maradok le az életükről, minden pillanatban tudok róla, hogy melyikükkel mi történik, ma reggel például láttam az egyikük óvodai felvételi papírját. Ha van időm, főzök a gyerekeknek olyasmit, amit ők biztosan nem készítenének el maguknak. Utána felhívom őket, hogy bedobhatok-e egy adag pörköltet vagy palacsintát. Ezzel próbálom kompenzálni a hét közbeni eltűnéseimet.

Jakupcsek az interjú során azt is kiemelte, hogy úgy véli, férjével, Kliegl Ádámmal iszonyú szerencséje van, hiszen kölcsönösen nem várják el egymástól az állandó együttlétet, és simán el tudnak lenni úgy egész héten, hogy bár a család ügyeit csapatmunkában intézik, érdemben csak hétvégén találkoznak.

Nem egymástól várjuk a boldogulást. Szerintem ez nagyon fontos egy hosszú távú kapcsolatban. Én rendkívül szuverén ember vagyok, megyek, teszem a dolgom. És előfordul, hogy este tizenegykor azt mondom a férjemnek, ne haragudj, ma már ne beszélgessünk, mert nem tudok többet befogadni.

A műsorvezető a téma kapcsán hozzátette: nagy vívmányának tartja, hogy minden gyerekét sikerült megtanítania arra, hogy elszórakoztassák magukat, szerinte ugyanis egy kapcsolat nem szólhat arról, hogy az egyik félnek állandóan animátorkodnia kell.

Mi ma tudunk úgy együtt lenni a lányommal a nappaliban, hogy ő is csinálja a dolgát, meg én is, és közben néha szólunk is egymáshoz. Elmélyülni valamiben, de mégis együtt lenni, ebben a másik tiszteletben tartása is benne van, de az összetartozás is. Szerintem ez az egyik legjobb túlélési faktor a kapcsolatainkban

– hangsúlyozta.

Nők Lapja

Ajánlott videó

Olvasói sztorik