Élet-Stílus

Emilia Clarke attól félt, hogy agysérülése miatt kirúgják a Trónok harcából

Francois G. Durand / Getty Images
Francois G. Durand / Getty Images
A színésznő két életmentő műtéten esett át, amik után azt is megkérdőjelezte, tud-e még majd színészkedni.

Emilia Clarke-nál két alkalommal, 2011-ben és 2013-ban is agyi aneurizmát állapítottak meg, műtétekre is szüksége volt. Ebben az időben Daenerys Targaryen szerepét alakította a Trónok harca című HBO-sorozatban, és ahogy azt a Big Issue-nak elárulta, nagy félelme volt, hogy elveszíti a munkáját a betegsége miatt.

Amikor megsérül az agyad, drámai mértékben megváltozik az énképed, ezért a munkahelyen tapasztalt bizonytalanságod mértéke egyik napról a másikra megnégyszereződik. Az első félelem, ami mindannyiunkban felmerül: Úristen, ki fognak rúgni? Kirúgnak, mert azt hiszik, nem vagyok képes elvégezni a munkámat?

– idézte fel akkori félelmeit a színésznő, akinek az évadok közti forgatási szünetekben vérzett be az agya, így a stábnak csak néhány tagja értesült a betegségéről.

Clarke hetekkel az első agysérülése után újra munkába állt, de a stressz és a nyomás miatt attól tartott, hogy újra bevérzik az agya és abba belehal. Emlékszik, hogy akkoriban azt gondolta:

Ha meghalok, akkor legalább élő adásban haljak meg.

Emilia Clarke azt mondja, krónikus betegsége hatására éppen azon a területen csökkent az önbizalma, amiről úgy érezte, hogy az élete értelme, és ez nagyon bénító és magányos érzés volt számára.

Az interjúban arról is beszélt, agysérülése után úgy érezte, „nem tudja folytatni”, és arra kérte az őt ellátó egészségügyi személyzetet, hogy hagyják meghalni, mert úgy gondolta, soha többé nem fog színészkedni. Azóta viszont már sokkal jobban van, és azt mondja, „betegsége szupererőt adott neki”.

Anyjával jótékonysági szervezetet is alapítottak, hogy segítsék az agysérülést elszenvedett mentális gyógyulását. Munkájukért idén elismerést vehettek át Vilmos hercegtől.

Kapcsolódó
Jótékonysági munkájáért kapott kitüntetést Vilmos hercegtől Emilia Clarke
Édesanyjával együtt, akivel agysérülést elszenvedett betegek rehabilitációját igyekeznek segíteni az alapítványukkal.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik