Élet-Stílus

Dobó Kata: Nem bírtam volna Hollywoodot

Bielik István / 24.hu
Bielik István / 24.hu
Húsz éve egy hajszál választotta el attól, hogy világszerte megismerjék a nevét a Trója című film Helénájaként.

Dobó Kata Szavakon túl című műsorban egyebek mellett azokról az évekről is mesélt, amiket Los Angelesben töltött Andy Vajnával. Mint elmondta, tudatában volt annak, hogy nagyon kivételezett helyzetben van, ami sokaknak nem adatik meg. Hozzátette: mindennek megvan az ára.

Az nem úgy van, hogy látják az emberek, hogy nekem milyen jó és nekem nincs egy rossz percem sem. Ott voltam például először életemben egy picit depressziósabb, 3-4 év után. Nagyon nagy honvágyam volt, és azt nem tudtam leküzdeni, pedig jöttünk haza kétszer-háromszor egy évben. De nagyon-nagyon hiányzott a családom, a barátaim, az itthoni miliő

– fogalmazott a színésznő.

Elmondása szerint ezek ellenére nagyon élvezte azt a szabadságot, amit Amerikában megtapasztalhatott, és amit itthon nem élhetett meg. Elismerte, hogy egy különleges, gazdag közegbe, híres emberek társaságába került be. Az amerikai sztárokkal is főleg jó tapasztalatai voltak, miközben magyar kollégái közül többen levegőnek nézték karrierje első húsz évében, árulta el a műsorban Dobó.

Kadarkai Endre műsorvezető a 2004-ben bemutatott Trója című film castingjáról is kérdezte a színésznőt, aki az utolsó két jelölt között volt, akik megkaphatták Heléna szerepét. Végül Diane Krugerre esett a készítők választása, Dobó pedig azt mondta, húsz év után már nem jut eszébe annyiszor ez a kudarc. „Egyrészt azért, mert csodálatos dolgok történtek velem azóta – a legcsodálatosabb a gyerekem –, ami ezeket felülírja” – mondta, majd a hosszú hetekig elhúzódó castingfolyamatról is beszélt:

Két vagy három körös volt, és amikor ketten maradtunk, azután is eltelt két-három hét, amíg megszületett a döntés. Tehát nem lehetett ez egy könnyű döntés, nem az volt, hogy az utolsó casting után leütötték a labdát, és azt mondták, hogy a Diane Kruger kapja meg, hanem még mindig gondolkoztak rajta

– elevenítette fel a történteket a színésznő, aki azt is megosztotta, milyen érzés volt meghallania az eredményt.

Minden egyes pillanatban ott volt a fejemben az a gondolat, hogy mikor jön az a telefonhívás. És amikor jött, az megsemmisítő volt. Akkor még nem úgy gondolkodtam az életemről, mint most, hogy minden azért történik, mert annak úgy kell történnie.

„A menedzserem nagyon tapintatosan közölte, nagyon aranyos volt. De hogy lehet egy ilyet közölni? Azt hiszem, őt jobban sajnálni kellett, mint engem abban a helyzetben. Egyszerűen azt mondta, hogy »Kata, ez most nem jött össze«” – részletezte Dobó Kata, majd így folytatta:

Nehéz volt, mert szerintem tudat alatt is érzi az ember, hogy ilyen lehetőség még egy nem jön. Ekkor voltam legközelebb ahhoz, hogy megcsinálhassam ezt a karriert.

Most már hisz abban, hogy minden okkal történik, és úgy gondolja, nem állt készen arra, hogy világszerte ismertté váljon, és sehová ne tudjon elutazni, ahol nem ismerik fel.

Nem bírtam volna. És azt sem bírtam volna, amit Hollywood kér egy-egy sztártól: hogy mindig annyit érsz, amennyit az utolsó filmed. Belekerülni egy ilyen elvárásokkal teli világba… Sokan jól csinálják, sokan meg kihátrálnak. Nagyon sok színésznő hagyta ott Hollywoodot, Drew Barrymore-tól kezdve Cameron Diazig.

Elmondta, három hétre volt szüksége ahhoz, hogy fel tudja dolgozni és el tudja engedni, hogy nem ő kapta Heléna szerepét, de amikor kijött a film, újra hatalmába kerítette a csalódottság, látva Kruger alakítását.

Tényleg azt gondoltam – pedig a nagyképűség borzasztó távol áll tőlem –, hogy én ezt meg tudtam volna így vagy még ígyebbül csinálni. Nem láttam azt, hogy ez különösebben fantasztikus volt, inkább a szépségfaktoron volt a hangsúly

– árulta el Dobó Kata, aki nem szokott azon gondolkodni, miben lenne ma más az élete, ha akkor megkapja a szerepet, mert szerinte nincs értelme ilyesmin töprengeni. „Azzal az élettel kell valamit kezdened, amiben vagy” – jelentette ki.

Összesen nyolc évet élt Amerikában, ami alatt nagyon sok tapasztalatot szerzett. Végül azért jött haza, mert azt érezte, nem tudja tovább működtetni a kapcsolatát Vajnával, viszont „nem szeretnék pincérkedni, és abból fenntartani magam, amikor itthon van egy karrierem, és azt tudom csinálni, amihez értek és ami a szívemhez közel áll.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik