Élet-Stílus

Lékai-Kiss Ramóna: Annyira kompenzálok az ismertség miatt, hogy huszonnyolcszor bocsánatot kérek és mindenkit magam elé engedek

TV2
TV2
Elmondása szerint a Barátok közt idején kicsit elszállt magától, de ma már nem bolondítja meg a siker.

Lékai-Kiss Ramóna 2002–2018 között Szentmihályi Zsófiát alakította a Barátok közt című sorozatban. Egy a napokban megjelent interjúban elmondta: szülei balatonfűzfői büféjében dolgozott, amikor 15 éves korában egy modellügynökség fotósa munkát ajánlott neki. Először elutasította az ajánlatot, az azonban már jobban felkeltette az érdeklődését, mikor kiderült, hogy statisztaszerepekre és akár komolyabb színészi feladatokra is közvetítenek ki embereket nagy kereskedelmi tévécsatornáknak.

Elmentem egy meghallgatásra, és gyakorlatilag rá három hónapra megkaptam Szentmihályi Zsófi szerepét

árulta el Lékai-Kiss a Digital Hungarynek adott interjújában.

Mint mondta, édesapja akkor békélt meg azzal, hogy színésznőnek állt, mikor leérettségizett. „Főleg azért, mert benne volt a pakliban, hogy könnyű elszállni: a veszprémi lány egy év alatt hirtelen a fővárosban találja magát egyedül egy albérletben, van saját keresete, munkája, és hát övé a világ” – fogalmazott a színésznő, aki saját bevallása szerint rettenetesen el is szállt az ismertségtől.

Volt, hogy úgy mentem haza, hogy nem köszöntem a szüleimnek. Csak ledobtam a cuccom, és indultam is el otthonról. Ez volt az a pillanat, amikor elkaptak a szüleim és leültettek. Kaptam egy nagy fejmosást. Én hiszem egyébként – és most nem magamat mentegetem –, hogy ha valakit siker ér, legyen az képernyős, anyagi, üzleti, bármilyen, akkor hajlamosak vagyunk arra, hogy picit elszaladjon velünk a ló. Nem tudunk mit kezdeni a hirtelen jött sikerrel. A kérdés már csak az, hogy vannak-e a közegünkben, a családban vagy a baráti társaságban olyan személyek, akik visszahúznak a földre. Hálás vagyok a szüleimnek azért, hogy ez akkor megtörtént, és én ember maradtam.

Lékai-Kiss Ramóna azt mondta, a szülein kívül a férje, Lékai Máté az, aki lehúzza a földre, ha szükséges. Hozzátette: már nem attól kell félni, hogy megbolondítja a siker, és esetleg nem szépen beszél a körülötte lévőkkel, vagy sztárallűrjei lennének.

Inkább pont a másik oldala veszélyes. Annyira kompenzálok az ismertség miatt, hogy huszonnyolcszor bocsánatot kérek, mindenkit magam elé engedek, és én kicsit elveszem a végére ebben a dologban. Ilyen oldalról kell magam koordinálni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik