Lisa Marie Presley, Elvis és Priscilla Presley egyetlen lánya 2023 januárjában hunyt el – a hírek szerint szívmegállással került kórházba, majd később megállapították, hogy vékonybélelzáródásból eredő szövődmények okozták a halálát.
Most a People számolt be arról, hogy elkészült a néhai énekes-dalszerző posztumusz memoárja, amit a lánya fejezett be. Mint írják, Presley először 2022-ben kérte fel Riley Keough-t, hogy segítsen neki befejezni a könyvét, miután viszont tavaly elhunyt, a színésznőre hárult a feladat, hogy lezárja édesanyja történetét.
A lap szerint Presley különböző kazettákra rögzítette élete mérföldköveit és az ezekkel kapcsolatos érzéseit, így lánya az ő hangján hallgathatta végig mindazt, amit szeretett volna papírra vetni: egyebek közt arról, hogy élte meg apja, Elvis Presley elvesztését, hogyan küzdött meg a függőségével, illetve hogyan érezte magát a házasságaiban.
– olvasható a memoár leírásában, mellyel kapcsolatban Riley Keough úgy fogalmazott:
Kevés embernek adatott meg, hogy tudja, ki is volt valójában az anyukám, azon kívül, hogy Elvis lánya volt. Szerencsés voltam, hogy megkaptam ezt a lehetőséget, az önéletrajzának kiadásra való előkészítésén dolgozni kiváltság volt, de egyben keserédes is. Olyan izgatott vagyok, hogy megmutathatom anyukámat a legsebezhetőbb és legőszintébb formájában, remélem, ezáltal az olvasók is ugyanúgy megszeretik majd őt, ahogyan én.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A memoár terv szerint október 15-én jelenik majd meg az Egyesült Államokban.