Élet-Stílus

Geszti Péter rá akarja beszélni Oláh Ibolyát, hogy énekelje el még egyszer a Magyarország című dalt

TV2 és Szajki Bálint / 24.hu
TV2 és Szajki Bálint / 24.hu
Az énekesnő két éve jelentette be, hogy nem fogja többé előadni Geszti szerzeményét.

Májusban töltötte a hatvanat Geszti Péter, amit jövő januárban egy nagykoncerttel is megünnepel. Erről a pénteki Reggeliben is mesélt, ahol elmondta, mit tervez a nagyszabású bulira.

Arra készülök, hogy jó sok egykori zenésztársamat meghívom, és nemcsak egy brutális partihangulatot fogunk ott létrehozni a kilencvenes évek nagy dalaival – legyen az Jazz+Az vagy Rapülők –, hanem szeretnék felfénylő pillanatokat is létrehozni olyan dalokkal, mint mondjuk a Mi vagyunk a grund, vagy a Magyarország. Ennek kapcsán még az Ibolyát rá kéne beszélnem, hogy esetleg elvállalja ezt. Ezt még nem tudom, hogy menni fog-e…

– mondta el a műsorban Geszti, a 2005-ben, Oláh Ibolya előadásában megjelent Magyarország dalszövegének szerzője.

Oláh 2022-ben a Partizán POP című műsorban beszélt arról, hogy a dal miatt sok politikai támadás érte őt.

Abban az időben nagyon hittem ebben a dalban. Meg az emberekben is. Már nem merném előadni. És nem is fogom. Már nem hiszek az emberekben. Hittem, hogy lehet jó dolgokat csinálni, hittem az összetartásban

– fogalmazott akkor az énekesnő.

Geszti másnap Facebook-posztban reagált az elhangzottakra.

Olvasom, hogy Oláh Ibolya nem énekli többet a Magyarország című dalt… Kár. Nagy hang, törött lélek, fájdalmas élet az övé, tehetségét a mai napig szeretem. Szíven üt, amit a dalunkról mond, leginkább azért, mert értem, mit érez, és igaza is van. De azért egy napon még meggondolhatja. Meggondolhatjuk.

Kapcsolódó
Oláh Ibolya nem fogja többé elénekelni a Magyarország című dalt
Geszti Péter, a dal szövegének szerzője megérti ezt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik