Élet-Stílus

Solti Ádám: Még nem derült ki, szigorú vagy megengedő szülő vagyok-e

Katona László / RTL
Katona László / RTL
Mindenesetre sokat aggodalmaskodik, árulta el a színész, akinek feleségével közös kisfia tavaly nyáron született meg.

Visszaköltözött Magyarországra Solti Ádám és családja, mert a színész szerepet kapott a Madách Színházban, írja a Blikk. Feleségével, Solti Bernivel korábban Ausztriában éltek, ahol a férj fogtechnikusként dolgozott.

A házaspár közös kisfia múlt júliusban született meg, és a Benedikt nevet kapta. Solti Ádám a lapnak azt mondta, még tanulnia kell a gyereknevelést.

Még nem derült ki, szigorú vagy megengedő szülő vagyok-e, de az egész biztos, hogy sokat aggodalmaskodom

– fogalmazott a színész-énekes.

Mint mondta, feleségével latinos mentalitás jellemzi a kapcsolatukat, sok mindenen szoktak veszekedni, de Solti szerint ez így jó, mert meg tudják beszélni a nézeteltéréseket és semmit nem söpörnek a szőnyeg alá.

Bizonyára a gyereknevelést illetően is lesz rá példa, hogy ellentétes véleményen leszünk, már csak a köztünk lévő korkülönbség miatt is, ami laza tizenhat év. Hiszen most már sokkal modernebben gondolkodnak az emberek a gyereknevelésről, én viszont még a régimódi rendszerben szocializálódtam, ami biztos, hogy nem jó, ezért először magamon kell majd változtatom, és már a jó énemet átadni a gyermekemnek.

Solti Ádámnak van egy idősebb fia is, aki a szeretőjétől született. Solti Berni tavaly év végén azt mondta, szeretnék, ha a színész elsőszülött gyereke is része lenne az életüknek.

Kapcsolódó
Solti Berni felvette a kapcsolatot férje volt szeretőjével: Szeretném, hogy a gyerekeink jó testvérek legyenek
Tudja, hogy nem lesznek barátnők, de örülne, ha normalizálódna közöttük a helyzet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik