Szórakozás

Solti Berni felvette a kapcsolatot férje volt szeretőjével: Szeretném, hogy a gyerekeink jó testvérek legyenek

Tudja, hogy nem lesznek barátnők, de örülne, ha normalizálódna közöttük a helyzet.

Solti Ádám tavaly tavasszal állt a nyilvánosság elé azzal, hogy hűtlen volt a feleségéhez, Solti Bernihez, szeretőjétől pedig született egy fia is. Miután a neje tudomást szerzett a történtekről, elhagyta a színészt, de később úgy döntött, megbocsájt neki.

A párnak sikerült megmentenie a házasságát, nyáron pedig első közös gyerekük, Benedikt is megérkezett. Első fiáról Solti szeptemberben azt mondta, nem tudja vele tartani a kapcsolatot, az édesanyjával ugyanis nem tud együttműködni.

Solti Berni most a Story magazinnak adott interjút, melyben elmondta, bár nehéz időszak áll mögöttük, úgy véli, szükségük volt mindarra, ami velük történt, nem voltak ugyanis kellőképpen összecsiszolódva a férjével. De mivel sosem szűntek meg szeretni egymást, sikerült megoldaniuk a problémáikat. Kijelentette, hogy semmit sem bánnak, azt sem, hogy Solti Ádámnak egy másik nőtől született gyereke, sőt: szeretnék, ha a kisfiú is része lenne az életüknek.

Ezért vettem fel nemrégiben a kapcsolatot Ádám volt szeretőjével. Amióta megszületett Benedikt, én is sok mindent másként látok, másként gondolok a múltra és a jövőre. Röviden összefoglalva, megírtam a volt szeretőnek, hogy szeretném rendezni a kettőnk közötti helyzetet. Azt is, hogy nem leszünk barátnők, de van bennük pár közös dolog. Elsősorban az, hogy mindketten édesanyák vagyunk, a fiaink pedig testvérek

– hangsúlyozta Solti Berni, aki örülne annak, ha normalizálódna közöttük a helyzet, és félre tudnák tenni a nézeteltéréseiket a gyerekeik érdekében.

Tudom, ez nem megy egyik napról a másikra, de valahol el kell kezdeni, főleg a gyerekek miatt. Ők mindig testvérek lesznek, és szívből szeretném, hogy jó testvérek legyenek, olyanok, akik mindig, felnőttként is számíthatnak egymásra. E cél érdekében pedig most nekünk, szülőknek kell lépéseket tenni

– mondta a lapnak.

Kapcsolódó
Solti Ádámnak szeretője volt a felesége mellett, előbbi szült neki gyereket
Hazugságspirálba keveredett a színész-énekes ezidő alatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik