Élet-Stílus

17 évesen doktorált le egy tinédzser lány Chicagóban

Dorothy 10 éves volt, amikor beiratkozott az egyetemre, 2020-ban már megszerezte a Master of Science fokozatot.

Egy chicagói tinédzser nemrég diplomaosztó ünnepségen vehetett részt, miután 17 évesen megszerezte a doktori fokozatot – írja az ABC.

Dorothy Jean Tillman II 10 éves volt, amikor elsőévesként beiratkozott az egyetemre, a Lake County-i főiskolán tanult pszichológiát. 2020-ban szerezte meg Master of Science fokozatot, egy évvel később, 15 évesen pedig felvették az Arizonai Állami Egyetem egyik doktori programjába. Tillman 2023 decemberében, 17 éves korában védte meg disszertációját, és doktori fokozatot szerzett az egyetemen integrált viselkedés-egészségügyből. A lány május 6-án vehette át a diplomáját.


Tillman elmondta, mindig is ilyen nagyra becsülte az oktatást, részben a családi háttere miatt. Nagymamája tagja a volt a polgári mozgalomnak, és mindig felhívta a figyelmét az oktatás fontosságára.

Dr. Lesley Manson, az egyetem  docense elárulta, hogy Tillman a legfiatalabb hallgató, aki valaha doktori fokozatot szerzett az integrált viselkedés-egészségügy területén.

A friss diplomás ráadásul tanulás mellett cikkeket írt és gyakorlatot végzett az egyetemi hallgatói egészségügyi központban is.

Tillman elmondta, nem tudott volna végigmenni ezen az úton anyja támogatása nélkül, akit az egyik legnagyobb inspirálójának tart.

Mindig úgy néztem rá, mint egy „csodanőre”

– mondta a Good Morning America-nak.

Édesanyja az oktatás szószólójaként egy olyan vezetői intézet alapítója és vezérigazgatója is, amely a művészetekre és a STEM-re (Science – Technology – Engineering – Mathematics) helyezi a hangsúlyt.

Amikor lányát a diploma megszerzése utáni terveiről kérdezték, azt mondta,

Olyan vagyok, mint bármely más tinédzser, még mindig próbálom kitalálni, mik a konkrét álmaim és céljaim.

– mondta a 17 éves doktor.

Bár a szakon ő volt a legfiatalabb végzős, voltak, akik még nála is korábban szerezték meg a diplomát. Oklahomában 13 évesen diplomázott le egy fiú, az Antwerpeni Egyetemen pedig summa cum laude, vagyis kitűnő minősítéssel szerzett villamosmérnöki BA diplomát egy 11 éves csodagyerek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik