Élet-Stílus

Házasság első látásra: „Nem vagyok túl az exemen, soha nem is leszek” – közölte Csaba a feleségével

Azt mondja, a volt párja mindig fontos ember marad a számára.

A Házasság első látásra szerda esti epizódjában összebútoroztak egymással a párok. Gyöngyi Csaba házába költözött, ahol mindössze egy nappali volt berendezve.

– Itt a kis mini életem.
– És ennyi? A többi meg full nincs berendezve?
– Igen.
– Komolyan?
– Nincs is kész.

hangzott köztük a beszélgetés, majd kiderült, hogy Csaba egyáltalán nem is tervezi tovább szépítgetni az ingatlant, ugyanis minél előbb szeretné eladni.

Nyilván ez az exemhez kapcsolódik. Nem akarok itt lenni, semmi ne kötődjön hozzá. Megyek új életet kezdeni. Most már te vagy

– magyarázta feleségének, aki később a miniinterjújában elmondta, őt egyébként nem zavarja, ha például abban az ágyban kell aludnia, amiben korábban az exével feküdt Csaba.

Az adás későbbi szakaszában strandra ment a házaspár, ahol Gyöngyi arról érdeklődött, hogy lehet az, hogy a férje még nem volt az általuk meglátogatott vízparton. Utóbbi erre azt felelte, a volt párja korlátozta őt, és amíg a nő bárhová mehetett, ő sem edzőterembe, sem pedig strandra nem mehetett.

Bár Csaba a kamerának azt mondta, egyáltalán nem akarta szóba hozni az exét, végül úgy érezte, a felesége így beszélget vele, ami a feldolgozásban is segít neki.

– Miért őrizgetsz ennyi emléket vele kapcsolatban?
– Attól függetlenül, hogy engem ő letoj, nekem ő fontos ember volt. Az is marad. Nem vagyok túl rajta, soha nem is leszek.
– De jó, nem vagyunk egyformák

zárták le a témát, amivel kapcsolatban Gyöngyi a stábnak úgy fogalmazott, zavarja, hogy férje hiába mondja, hogy már elengedte az exét, miközben nem.

Csaba egyébként nemrég a Story magazinnak nyilatkozott arról, hogy korábbi, tízéves kapcsolatának vége annyira megviselte, hogy még az öngyilkosság is megfordult a fejében.

Kapcsolódó
Az öngyilkosságot is fontolóra vette korábbi kapcsolata után a Házasság első látásra Csabája
Kilátástalannak érezte az életét, miután a párja, akivel tíz évig voltak együtt, egyik napról a másikra elhagyta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik