Élet-Stílus

Csomor Csilla: Volt egy szerelmem az elmúlt években, küzdöttünk, felmerült, hogy a hivatásom is feladom

Szuper TV2
Szuper TV2
Végül nem tudták áthidalni a kapcsolatuk útjában álló legfőbb problémát, a távolságot.

Nehéz éven van túl Csomor Csilla: a színésznő nemrég a Best magazinnak mesélt arról, hogy a közelmúltban többéves küzdelem után elveszítette édesanyját, illetve egy régi nagy szerelme is elhunyt. Mint mondja, utóbbival annak idején nagyon szeretett volna családot alapítani, örökbefogadáson is gondolkodott, ám a férfi nem akart gyereket, ezért vége lett a kapcsolatuknak.

Csomor a nehézségekkel kapcsolatban úgy fogalmaz, azt gondolja, minden veszteséget el kell gyászolni, legyen szó barátról, szerelemről vagy éppen szülőről.

Kinek rövidebb, kinek hosszabb ideig tart, nekem az utóbbi.

A színésznő a lap érdeklődésére elárulta, hogy máig keveset alszik, azt is zaklatottan, édesanyja betegségének évei alatt ugyanis megszokta, hogy a telefonja éjjel is ott van mellette, hogy ha baj van, azonnal rohanhasson. Mint mondta, mostanra sikerült magára találnia, már csak azért is, mert olyan munkát vállalt, amiről régóta álmodozott: előadóművészi alapismereteket és színészetet kezdett el tanítani, jelenleg hét csoportot oktat.

Ezek a kiscsikók önérzetesek, okosak, az igazukért mindig kiállnak. Nagyon inspirálóak, sokat tanulok tőlük, így abban is segítenek, hogy ne engedjem el magam. De nem csak tanítok, miután hiszek az életen át való tanulásban, én magam is jelentkeztem az egyetemre, szeretném megcsinálni a színművészeti tanári mesterdiplomámat.

Ami a színésznői munkáját illeti, a Csomor elmondta, hogy ugyan hiányzik neki a színházi közeg, oka van annak, hogy jelenleg nem játszik ilyen környezetben.

Szeretem a függetlenséget, de való igaz, hiányzik a társulat, a biztos egzisztencia. A szerelmemnek, mármint a színháznak csak úgy tudok hódolni, ha mindez együtt megvan. Sajnos most ilyen nincs az életemben. Nagyon sok ember úgy éli az életét, hogy mindenki más a hibás, csak ő nem, nekem ilyen soha nem jutott és jut az eszembe. Tudom, hogy bizonyos mértékig én vagyok a sikereim kovácsa, az én életem az én kezemben van, egyetlen egy fölöttem való van, akinek elszámolással tartozom, ő mindent lát és mindent tud, a Jóisten.

Csomor a beszélgetés során azt is megosztotta, hogy az elmúlt években volt egy szerelme, akivel a mai napig el tudná képzelni az életét, ám a kapcsolatban olyan áthidalhatatlan akadályokba ütköztek a kedvesével, hogy kénytelenek voltak a szakítás mellett dönteni.

Vele készen kaptam egy családot, elvált ember volt, két gyerekkel. Így, négyen olyanok voltunk, mint a borsó meg héja, elválaszthatatlanok, de vannak sajnos áthidalhatatlan körülmények, és ez a háromezer kilométer volt. Egy évig küzdöttünk egymásért, mentem, ő jött, felmerült, hogy feladom a hivatásom, és hozzáköltözöm, de a szüleimet, a gyökereimet nem tudtam itt hagyni

– árulta el a színésznő, hangsúlyozva: ahogyan megy az idő, egyre inkább úgy érzi, hogy csendre van szüksége, és olyan közegre vágyik, ahol lehet gondolkodni, álmodozni, tanulni és pihenni.

Hozzátette, amellett, hogy sportol, pszichológiával is sokat foglalkozik, úgy véli ugyanis, hogy „egy valamirevaló színésznek, ha minden este más karakter bőrébe bújik, valahogy kondicionálnia kell a lelkét, hogy sérülésmentesen megússza”.

BEST

Ajánlott videó

Olvasói sztorik