Élet-Stílus

Volt férjével, Köcse Györggyel táncolt Stana Alexandra egy rendezvényen

TV2 és RTL
TV2 és RTL
Korábban több mint tíz évig jártak, öt hónapig voltak házasok.

Stana Alexandra és Köcse György több mint egy évtizednyi együtt járás után, 2021-ben házasodtak össze, ám öt hónappal az esküvőjük után a válás mellett döntöttek. Szakításukat követően Stana Meggyes Dáviddal jött össze, akivel körülbelül két évig jártak, Köcse pedig a Celebrandiban ismerkedett, de a műsorbéli választottjával a forgatások után úgy határoztak, inkább barátok maradnak.

A minap a Bors szúrta ki, hogy Stana Alexandra a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében egy éttermi rendezvényről jelentkezett be, ahol a volt férjével is táncra perdült, miközben egy akusztikus zenekar játszott. Hogy az egykori pár szándékosan vagy véletlenül találkozott a helyszínen, egyelőre nem tudni.

A táncosnő egyébként a napokban egy másik meglepő fotót is megosztott a követőivel: Horváth Grétával posztoltak közös képet, aki korábban szintén együtt volt Meggyessel, sőt, össze is házasodtak.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik