Élet-Stílus

„A vége még kicsit odébb van” – felépüléséről beszélt a Nemzetiben lezuhant Horváth Lajos Ottó

RTL
RTL
A színész azt is elárulta, egy ideje nem beszélt Vidnyánszky Attila színházigazgatóval.

Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó november 10-én szenvedett baleset a Nemzeti Színház Rómeó és Júlia előadásán, mikor métereket zuhantak egy díszletelemről. A színésznek az egyik keze, a színésznőnek a lába és bordái sérültek meg. Egyikük sem tudott még visszatérni a színpadra azóta, és egyelőre kártérítést sem kaptak, mert még tart a nyomozás.

Horváth Lajos Ottó a baleset óta először adott tévéinterjút a Fókusznak.

Elég komplex kezelést kapok nagy odafigyelés mellett, szuper ellátásban, jó körülmények között. Nagyon hozzáértő emberek dolgoztak a gyógyulásomon eddig is, nagyon sokat, nagyon jó eredménnyel

– mondta el a színész, aki jelenleg is jár még kezelésekre.

Minimum még három hónap, aztán a vége még kicsit odébb van. Volt olyan időszak, amikor minden nap jártam, három hete már csak háromszor egy héten.

A történtek után a Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila benyújtotta lemondását, ezt azonban visszavonta, mikor a belső vizsgálat arra jutott, hogy egyszemélyi felelősség nem állapítható meg. Horváth azt mondta, mostanában nem beszélt Vidnyánszkyval, de korábban egyeztettek.

Az igazgató úr természetesen tisztában van az állapotommal. Ez magától értetődik, mert egy csomó olyan döntést kellett meghoznia a színházban, amiket az állapotom ismerete nélkül nem tudott volna meghozni.

Azt is elárulta, a baleset óta nem járt a színházban, de mint mondta, eljön majd az idő, amikor bemegy.

Szász Júlia nemrég közösségi oldalán osztotta meg a kórházban szerzett tapasztalatait:

Kapcsolódó
„Az éjszakás nővérek nem szarral gurigáznak” – Szász Júlia beszámolót írt a traumatológiáról
A színésznő a Nemzeti Színházban történt balesete után került kórházba.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik