Szórakozás

„Az éjszakás nővérek nem szarral gurigáznak” – Szász Júlia beszámolót írt a traumatológiáról

RTL
RTL
A színésznő a Nemzeti Színházban történt balesete után került kórházba.

Egy Instagram-matricára válaszolva megosztotta egyik telefonos jegyzete tartalmát Szász Júlia. A Nemzeti Színház művésze még novemberben szenvedett balesetet előadás közben, mikor kollégájával, Horváth Lajos Ottóval métereket zuhantak egy színpadi díszletelemről. A színésznő végtag- és mellkasi sérüléseket szerzett, mentővel szállították kórházba, ahová be is kellett feküdnie. Feltételezhetően ekkor fogalmazta meg a most közzétett írást, aminek azt a címet adta: Traumatológia 4. este.

Kiabáló bácsik, fulladozó nénik – vagy fordítva. Mellettem egy hölgy combnyaktöréssel elmesélte az egész életét. Nagyon fáj neki. Nekem is. Zsibbad az egész lábam, szúr, nyilall, semmit nem értek a fájdalomcsillapítók

olvasható Szász Instagram-történetében. A gondolatmenetet azzal folytatja, hamarosan ki kell mennie a mosdóba, ami „hosszú és nehéz út lesz, egyedül nem fog menni”, és hogy vajon akkor kérjen-e majd fájdalomcsillapítót, vagy inkább azonnal.

„De akkor nemsokára megint kell szóljak, és egy órán belül kétszer megnyomni a nővérhívót felér egy öngyilkossággal. Nem segít a people pleaser-ségem (mindig mások kedvére tevő ember – a szerk.), »csak nehogy gondot okozzak, esetleg teher legyek«. Az valóban szörnyű lenne. Mondjuk van kitől félni.

Az éjszakás nővérek nem szarral gurigáznak. Néha az az érzésem, hogy csak fitogtatják a hatalmukat, hogy ők a Segítő Istenek, akik csak akkor nyújtják ki a kezüket, ha jól viselkedünk – vagy jön a »ejnyebejnye drágám, tessék ezt abbahagyni, vagy lekötözöm«. Részben jogosan. Emberfeletti, amit csinálnak, és az öregek tényleg kezelhetetlenek.

Gondolom, ezért célszerű mindenkivel ezt a büntető-kontrolláló-anyáskodó hangnemet megütni. Ez működik. De vannak közöttük, akik egyszerűen csak frusztráltak és gonoszak. Erre majd visszatérek” – írja a színésznő, majd panaszait sorolja: „Ég a gyomrom, wc-re kell mennem és elviselhetetlenül fáj a lábam.”

Szobatársát is újra említi, aki összekeverte őt a férjével. „Most meg a pelenkájában turkál. Na ugye, ezek az idősek nem komplettek. Hál’ Istennek én fiatal vagyok, ezt kb. 600-szor hallottam, mióta itt vagyok. »Tiszta tudatú fiatal nő« ráadásul.

Hát, tesó, nem tudom… Fel a fejjel! Ebcsont beforr – vagy valami. »Fél év múlva már táncolni fog a színpadon« – de vajon akarok? Nehéz kérdés.

Kapcsolódó
Szász Júlia: Szerencsés ember vagyok
Hírt adott állapotáról a néhány hete színpadi balesetet elszenvedő színésznő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik