Szabó Zsófi március negyedikén debütált a Mokka műsorvezetőjeként, 15 év után tért vissza a TV2-höz. Első adását (illetve azóta még kettőt) Pachmann Péterrel vezette közösen, kollégájáról a hétfői felvételek után a következőket nyilatkozta:
Pachmann Petit kérdeztem, hogy érezte magát, mondjon mindent, követem. Ő is meg volt velem elégedve. Még mindig izgulok, az a durva, hogy minden élethelyzet azért más. Hiába kell ugyanazt csinálnod, amit már megszoktál, új emberek, új társaság, új kollégák, új díszlet, új ritmus
– magyarázta Szabó, aki reméli, életvidám és energikus emberként látják őt a nézők.
Mint mondta, az első adásban voltak olyan vendégeik, akik nagyon izgultak az élő felvétel előtt, ám a műsorvezető azzal nyugtatta őket, hogy ő náluk is jobban izgul.
Peti a biztos háttér, a vérprofi támasz, akire csak elég volt rápillantanom, és tudtam, hogyha véletlenül megakadnék, ő ott van mellettem. Nagyon jó vele dolgozni
– tette hozzá a csatornának adott villáminterjújában.