Élet-Stílus

Először fotózták le III. Károlyt, mióta kitudódott rákos megbetegedése

Egy hete kezdték meg a kezelését.

Egy héttel ezelőtt érkezett a Buckingham-palota közleménye, miszerint Nagy-Britannia 75 éves uralkodójánál rákos elváltozást találtak. Mint akkor hírül adták, III. Károly kezelését megkezdték az orvosok, a király bizakodó gyógyulásával kapcsolatban. Kamilla királyné pár nappal később úgy nyilatkozott, férje

a körülményekhez képest rendkívül jól van.

Szombaton maga III. Károly is megszólalt állapotával kapcsolatban, közleményében köszönetet mondott a támogató üzenetekért és jókívánságokért, amiket az elmúlt napokban kapott. „Mindazok, akiket valaha érintett a rák, tudják, hogy az ilyen kedves gondolatok jelentik a legnagyobb vigaszt és bátorítást” – üzente akkor egyebek mellett az uralkodó.

Vasárnap a királyi pár először jelent meg a nyilvánosság előtt a rákdiagnózis bejelentése óta. A norfolki Sandringhamben látogattak el istentiszteletre, a templom előtt mosolyogva integettek az összegyűlt bámészkodóknak és fotósoknak.

JUSTIN TALLIS / AFP III. Károly és Kamilla királyné 2024. február 11-én Sandringhamben.

Károlyt az Amerikában élő Harry herceg meglátogatta, később a trónörökös Vilmos herceg is szót ejtett apja betegségéről.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik