Élet-Stílus

Kiderült, hogy mitől szakadhatott ki az utasokkal teli repülőgép oldala a levegőben

Kész szerencse, hogy az elsőre enyhének tűnő, mégis életveszélyes mulasztás után nem történt komolyabb baleset.

Január elején lapunk is beszámolt arról a kis híján légikatasztrófával végződő esetről, amikor az Alaska Airlines egyik menetrend szerinti belföldi járatának felszállás után nem sokkal kiszakadt az oldala a levegőben, a balesetet pedig a gép egyik utasa még videóra is vette.

Bár a Boeing 737 Max 9-es típusú repülőgép nem megfelelően rögzített vészkijárati ajtaja egy lakóház udvarán landolt, a balesetnek csodával határos módon sem a levegőben, sem a szárazföldön nem lettek komoly sérültjei.

Az amerikai közlekedésbiztonsági hivatal vizsgálata azóta azt is megállapította, hogy mitől szakadt ki a gép oldala. A hivatal jelentése szerint a meghibásodás hátterében az állt,

hogy az ajtóba nem kerültek bele azok a biztonsági reteszek, amik megfelelően rögzítették volna a gép oldalához.

@strawberr.vy Girls’ trip turned into emergency landing trip… #alaska #alaskaair ♬ original sound - vy 🍓

A Boeing a jelentésre válaszolva közölte, hogy vállalja a felelősséget a történtekért.

„Egy ilyen esemény nem történhet meg egy olyan repülőgépen, amely elhagyja a gyárunkat. Egyszerűen jobb szolgáltatást kell nyújtanunk az ügyfeleinknek és utasaiknak” – idézi a BBC a repülőgépgyártó vállalat elnökét, Dave Calhount, aki a botrány árnyékában azt is közölte, hogy a Boeing most egy „átfogó tervet hajt végre a szolgáltatásuk minősége és az érdekelt felek bizalmának megerősítésére” érdekében.

Az incidens még január 6-án történt nem sokkal azután, hogy az Alaska Airlines Oregonból Kaliforniába tartó  1282-es járata felszállt a portlandi repülőtérről. A gépnek amiatt kellett visszafordulnia, és kényszerleszállást végrehajtania, hogy a vészkijárati ajtó ajtódugója elmozdult a helyéről, az ajtó pedig megfelelő rögzítés híján egy pillanat alatt eltűnt a gép oldalából.

Az ajtódugót a Boeing egyik beszállítója, a Spirit AeroSystems gyártotta, és még azelőtt beszerelték a repülőgép törzsébe, hogy a törzset leszállították volna a Boeingnek. A jelentés szerint az ajtódugót később – már akkor, amikor a Boeingnél volt a gép törzse – eltávolították, mivel a gyártási folyamatok során megsérült.

Majd amikor az ajtódugót visszarakták a vészkijárati panelra, akkor a rögzítéséhez használt négy reteszelőcsavar közül legalább három nem került be újra a megfelelő helyre. Az ajtódugó és a zsanérok sérülése, valamint a csavarok helyén lévő területek sérüléseinek hiánya arra utal, hogy a csavarok hiányoztak, mielőtt az ajtó kimozdult a normál helyzetéből – állapította meg a bizonyítékként használt fényképek és a repülőgép vizsgálata után a jelentés.

A Spirit AeroSystems a jelentésre reagálva azt közölte, hogy továbbra is az a céljuk, hogy a lehető legszorosabban együttműködjenek a Boeinggel és a szabályozó hatóságokkal a „legmagasabb szintű biztonsági, minőségi és megbízhatósági előírások betartása érdekében”.

A kiszakadt vészkijárati ajtó okozta turbulencia egyébként azért is érintheti rosszul a repülőgépgyártó nagyvállalatot, mert a baleset árnyékban kiderült, hogy a Boeing gyáraiban máskor is előfordulhattak hasonló mulasztások – hiszen ugyanezzel a géptípussal már korábban is voltak gondok.

A repülőgépgyártó elnöke ezért most azt is bejelentette, hogy a Boeing új protokollt vezet be az ajtódugók megfelelő felszerelésének ellenőrzésére.

Kiszakadt oldalú repülő – nem először van gond ezzel a géptípussal
Volt, aki búcsúüzeneteket írt a szeretteinek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik