Gáspár Zsolt idén ismét feleségül veszi gyerekeinek édesanyját, Filoménát, akivel 23 évvel ezelőtt elváltak, de hamar visszataláltak egymáshoz. A gazda korábban már elárulta, hogy 650 fős lagzit terveznek az édesapja farmján, amit utóbbi is fog finanszírozni.
Gáspár kezdetben úgy tervezte, Demcsák Zsuzsát és Nagy Noémit koszorúslányoknak kéri fel, műsorvezető-társát illetően viszont mostanra meggondolta magát – írja a Bors.
Világraszóló banzáj lesz. Minden vendéget különleges bánásmódban részesítünk majd, rengeteg kiváló étellel, itallal és süteménnyel kedveskedünk. Demcsák Zsuzsa lesz a tanúm
– árulta el a gazda.
Hozzátette, számos hazai énekes is fellép majd a lagzin: L.L. Junior, Kis Grófo, Nótár Mary, Kökény Attila, Charlie és Presser Gábor is tiszteletüket teszik, de meghívták Dr. Albant is, tőle viszont egyelőre nem érkezett visszajelzés.
Ami a családját illeti, a Bors Gáspár Zsolt Star magazinnak adott interjújából is idézett. Szemléjükből kiderült, hogy a gazda örülne már egy unokának, de azon az állásponton van, hogy a gyerekei először végezzenek a tanulmányaikkal, képezzék magukat, keressenek pénzt, éljenek és csak azután vállaljanak babát.
Demcsák Zsuzsa egyébként ugyancsak a közelmúltban, decemberben ment férjhez újra.