Élet-Stílus

Gáspár Zsolt a májusi esküvőjéről: Több mint 650-en leszünk, édesapám finanszírozza

TV2
TV2
A farmjuk óljaiban ágyaznak majd meg a vendégseregnek.

Gáspár Zsolt év elején árulta el, hogy az idén újra elveszi feleségül párját, Filoménát, akivel egyszer már elváltak. Mint mondta, nagy lagzira készülnek az édesapja farmján, aminek a bejáratánál még kivetítők is lesznek, hogy senki se maradjon le a nagy napjukról.

A gazda ma a Mokkában vendégeskedve beszélt arról, hogy már a dátumot is kiválasztották, május utolsó szombatján lesz majd az esküvő, ami terv szerint három napon át tart majd – és bár a menyasszonyt még győzködni kell bizonyos részletekről, úgy véli, hamarosan az ő hozzájárulása is meglesz.

Ezt még a Holdról is fogják látni! Ez olyan buli lesz, több mint 650-en leszünk. Nagyon sokan. Rokonság, barátok, TV2-es kollégák

– magyarázta Gáspár.

Mint mondta, nem izgul az időjárás miatt, szabadtéri bulira készülnek a farmon, a vendégek elszállásolása pedig az ólakban lesz megoldva.

Az állatok elvannak az esőben is, télen-nyáron. Hát nekünk embereknek májusban mi bajunk lehet? Csicseregnek a madarak, szépen elleszünk magunknak ott. Lesznek szalmabálák, arra rá lesz téve ilyen kis vánkoska, egy kis pokróc, és ott szobázgatunk. (…) Édesapám finanszírozza, de nem kérünk ajándékot. Úgy lesz a meghívó kiküldve, semmilyen ajándékot nem fogadunk el. Hanem mindenkitől olyat, ami otthon van nekik és nem kell. Ruha, játék a gyereknek.

Amikor az elhangzottak után a műsort vezető Orosz Barbara arról kérdezte Gáspárt, nem tartja-e cikinek, hogy az apja fizeti az esküvőjét, utóbbi azt felelte, az idősebbik Gáspár Győzőnek jó a nyugdíja.

Hozzátette, szeretné, ha Demcsák Zsuzsa és Nagy Noémi is a koszorúslányai lennének, a vendégektől kapott holmit pedig jótékony célra szeretnék felajánlani.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik