Élet-Stílus

A 24 éves Lilly lehet a világ legidősebb kutyája

Az Olaszországban élő eb emberévekben már 112 éves lenne.

Lilly a 24. születésnapját ünnepelte Olaszországban a családjával, a keverék kiskutya ezzel a világ legidősebb ebe lett, miután a korábbi rekorder, Bobi, a 31 éves alentejo masztiff tavaly októberben elpusztult.

A Daily Mail szerint születésnapjára tortát kapott, amin a 112-es szám szerepel, ami a gazdák szerint Lilly életkora emberévekben.

Általában az a nézet terjedt el, hogy kutyák évét héttel kell beszorozni, de a lap szerint állatorvosok megcáfolták ezt az állítást, állításuk szerint egy jobb módszert dolgoztak ki a kutyák életkorának kiszámítására. Eszerint egy kutya életének első éve 15 évnek felel meg, míg a második 24-nek, amit az alapján határoztak meg, hogy megnézték, a kutyák hogyan öregszenek és fejlődnek az első néhány évben. Ezt követően négy évet kell hozzáadni minden emberi évhez, amelyet megélnek.

Így jött ki a 2000-ben megtalált Lilly 112 éve.

A kutyára egyébként egy autópálya pihenőjében leltek Dél-Olaszországban, Reggio Calabriához közel. Gazdája szerint Lilly megőrül a halért, de szereti a tésztát és a húskonzerveket is.

Azt nem tudni biztosan, hogy tényleg Lilly a legidősebb kutya a világon, a Guinness Rekordok Könyve tavaly ilyenkor, még Bobi rekordjának hitelesítése előtt, Spike-ot nevezte meg a világ legidősebbjének, a csivava akkor 23 éves és 7 napos volt, tehát Lilly elméletileg akár idősebb is lehet.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Guinness World Records (@guinnessworldrecords) által megosztott bejegyzés


.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik