Élet-Stílus

Gelencsér Tímea a szépségversenyekről: Nem biztos, hogy most elindulnék

Berecz Valter / 24.hu
Berecz Valter / 24.hu
Örül, hogy akkor frissen letudta.

Gelencsér Tímea hét évvel ezelőtt indult el az első szépségversenyén, ma pedig már ő mentorál szépségkirálynő-jelölteket. Az nlc-nek úgy nyilatkozott, annak idején ő is örült volna, ha van egy olyan ember, aki tanácsokat ad neki, istápolja, és elmondja, mire figyeljen oda. „Nagyon jó érzés, hogy most már én adhatom át ezt a tudást” – fogalmazott a 2016-os Miss World Hungary győztese, aki arról is beszélt, van-e bármi, amit most már máshogy csinálna.

Én már akkor is nagyon tudatos voltam. Pontosan tudtam, mit szeretnék, és ahhoz milyen lépéseket kell megtennem. Bőven előre rákészültem, hogy milyen ruhákat szeretnék felvenni. Elmentem sminktanfolyamra, hogy ott már ne ezzel foglalkozzak. Megtanultam magas sarkúban járni, hogy ott már ez ne legyen probléma. Nem biztos, hogy most elindulnék, mert már annyira mindent láttam. Örülök, hogy akkor frissen letudtam, mert a sok tapasztalat miatt most túlgondolnám, túlkészülnék, és abban lehet, hogy már nem lenne természetesség

– mondta, hozzátéve: szerinte egy ilyen versenyen nagyon fontos a természetesség a tudatosság mellett.

Nagyon karrierista vagyok, minden napom be van osztva, akkor pedig nem voltam még ennyire rendszerezve, nem kellett ennyi logisztika, tudtam a flow-val haladni. Talán ez az, ami miatt már nem indulnék, vagy ha mégis, akkor annyit mondanék magamnak, hogy ne görcsöljek rá az eredményre, csak élvezzem a pillanatot.

Gelencsér Timi az interjúban elárulta, tervei között szerepel egy nagyobb, főműsoridős műsor vezetése, valamint egy saját cég létrehozása. „Szeretnék magamtól függeni, saját magam főnöke lenni, magamnak adni fizetést, mert elérkeztem arra a pontra, hogy 30 évesen ideje lenne” – mondta.

A Miss World versenyről nemrég hosszabban mesélt:

Kapcsolódó
Gelencsér Tímea a Miss Worldre való felkészüléséről: Volt, hogy elaludtam a mélygarázsban
Azt mondja, rengeteg dolga volt versenyzőként, ideje viszont annál kevesebb.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik