Élet-Stílus

Jákob Zoltán exfeleségével és annak mostani párjával karácsonyozik

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu
Sőt, a szilvesztert is együtt töltik majd.

A Nagy Ő végén Jákob Zoltán a volt felesége, Kati, és az ő jelenlegi párja, Balázs véleményét is kikérte az akkor még versenyben lévő négy nőről. A milliárdos üzletember a műsorban elmondta, a mai napig jó viszonyt ápol két kamasz lánya édesanyjával, és Balázs is a barátja lett. Mint a minap kiderült, a szentestét is együtt töltik majd, utána pedig közösen utaznak el üdülni.

Tavaly Balázs húgánál ünnepeltük a szentestét, idén pedig a kis kutyámmal együtt Katinál leszünk 24-én. Másnap a korábbi házasságomból született fiamhoz és menyasszonyához – akit nemrég jegyzett el – megyek majd. Nagyon kedvelem a leendő menyem, ő szintén nálam dolgozik, innen az ismeretség. Ügyes, szorgalmas lány és nagyon jó a természete

nyilatkozta a Blikknek Jákob Zoltán. Az üzletember arról is beszélt, közösen megegyeztek, hogy idén nem viszik túlzásba az ajándékozást, mindenki csak szerény meglepetéssel készül a másiknak.

Kis személyes apróságokkal készülünk egymásnak. A menüt idén az exem és párja készíti, tengeri herkentyűket terveznek, és a kedvencem sem maradhat el, ami a halászlé. Nekem Bács-Kiskun megyeiként a bajai az igazi.

Karácsony után a társaság a Maldív-szigetekre repül, az új évet is ott ünneplik majd.

Nagyon várjuk már, hogy sokat jetskizhessünk, ússzunk a tengerben, este pedig a parton a karácsonyfa mellett vacsorázzunk

– mondta el Magyarország 39. leggazdagabb embere.

Kapcsolódó
A Nagy Ő: Jákob Zoltán exfelesége véleményét is kikérte a lányokkal kapcsolatban
Az egykori Jákobné mostani párjával együtt érkezett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik