Élet-Stílus

Ha stresszelsz, nem alszol. Ha nem alszol, stresszelsz (x)

Ördögi kör, amelyből nem könnyű kitörni. Minél stresszesebbek a nappalaink, annál nyugtalanabbak az éjszakák, és fordítva: ha nem alszunk jól, az a nappali teljesítményünkre is rányomja a bélyegét.

Amikor stresszes vagy, a napi feszültségek, konfliktusok, feladatok, határidők még az ágyba is elkísérnek. Megnehezítik az elalvást, vagy felriadsz miattuk éjszaka, és nem tudsz visszaaludni. Ettől persze másnap még fáradtabb, még feszültebb leszel – és a kör bezárult. Egy idő után aztán már azt sem tudod eldönteni, mi volt előbb: a stressz, vagy az alvásproblémák. Sőt, a végén maga az alvás válik a stressz fő forrásává.

Az alvászavar mint stresszfaktor

Ha hosszú távon állandósulnak az alvászavarok, akkor már az este közeledtével ráfeszülsz a problémára. Azaz, ahogy közeledik a lefekvés ideje, egyre jobban rettegsz attól, hogy megint nem fogsz tudni elaludni, vagy hogy az éjszaka közepén felpattan a szemed, és megint csak forgolódsz álmatlanul hajnalig. Ezek a negatív gondolatok aztán valóban nem hagyják majd, hogy lelassuljon és megpihenjen az agyad, megugrik a kortizolszinted, és maga az alvás válik a stressz kiváltó forrásává.

Mérhető-e a jó alvás?

Ma már sok olyan eszköz áll rendelkezésünkre, amellyel a testi funkcióink általunk is mérhetővé válnak. Nemcsak vérnyomásmérő, kalória- és lépésszámláló okosórák, de alvásminőség-mérő applikációk is vannak, hogy nyomon követhessük ezeket a folyamatokat. Bár első látásra nagyon hasznosnak tűnnek, az önmegfigyelés könnyen a visszájára fordulhat. Ilyenkor ugyanis hajlamossá válhatsz arra, hogy túlanalizáld önmagadat, és az alvásra egyfajta teljesítménykényszerként tekints. Előre stresszelsz az alvásod minőségén, a legkisebb eltérés is szorongást válthat ki belőled, és ahelyett, hogy magadra, valamint a tested jelzéseire, igényeire figyelnél, és konkrét, kézzelfogható megoldásokat keresnél, az adatokat elemzed vég nélkül. Azaz ismét agyalsz, ahelyett, hogy cselekednél.

Cselekedj ahelyett, hogy agyalsz!

Az alvás miatti aggódástól nem fogsz jobban aludni. Sőt, ha túlagyalod a dolgot, csak növeled a bajt! Az persze jó, ha figyelemmel kíséred az alvási szokásaidat, de ahelyett, hogy a „tökéletes alvást” próbálnád megvalósítani, inkább ismerd meg saját szükségleteidet, és apró lépésekkel haladj a saját célod felé! Meleged van, vagy épp fázol éjszaka? Állítsd be a fűtést! Zavar a fény? Tegyél fel sötétítőt az ablakra, és kapcsold ki az összes fényforrást a szobában! Minden kis zajra felriadsz? Használj füldugót! Elalvás előtt a telefonodat pörgeted? Tedd le már egy órával lefekvés előtt, és olvass egy könyvet inkább! Hiányzik a mozgás az életedből? Iktass be egy könnyű sétát lefekvés előtt! Álmatlanul forgolódsz, és hiába akarsz visszaaludni, nem sikerül? Ne akarj, ne agyalj! Hallgass inkább valamilyen relaxációs zenét, tanulj meg egy meditációs légzéstechnikát! Előre félsz egy újabb rossz éjszakától? Próbálj tudatosan pozitív lenni, hogy megtörd az ördögi kört!

Sedacur forte: átmeneti segítség alvászavarokban

Az egészséges alvási szokások kialakításához tudatosság, idő és türelem kell. Ha úgy érzed, átmenetileg szükséged lenne egyéb, kiegészítő segítségre is a feszültség enyhítéséhez és az alvásod javításához, nyugodtan fordulhatsz a gyógynövényekhez is. A Sedacur forte olyan növényi gyógyszer, amely a népi gyógyászatban már régóta ismert nyugtató, altató hatású gyógynövények kivonatát tartalmazza: macskagyökér-, komló- és citromfűkivonatot. Ez a kombináció nappal oldja a feszültséget, este pedig segíti az elalvást, és pihentető alvást biztosít. A nappali koncentrációdra azonban nem hat hátrányosan, az autóvezetéshez szükséges képességeket sem befolyásolja, és patikában vény nélkül kapható.

Ha azonban a fenti tippek sem hoznak változást, fontos, hogy mielőbb szakember segítségét kérd! Bár hajlamosak vagyunk természetesnek venni és legyinteni rájuk, a tartós stressz és az alvászavarok ugyanolyan komoly egészségügyi kockázatot hordoznak hosszú távon, mint bármely betegség. Ne szokj hozzájuk, és ne agyalj túl sokat: cselekedj!

Vény nélkül kapható gyógyszer / Fotó: Phytotec Hungária Bt.

 

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL

OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT,

VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT,

GYÓGYSZERÉSZÉT!

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik