Élet-Stílus

Ezt tehetjük, ha túl sok az év végi hajtás és a stressz

Getty Images
Getty Images
Télen sokakat megviselnek a rövid nappalok, a napfény hiánya és a hideg, az évvégi ünnepekre való felkészülés pedig a legtöbb emberre komoly terhet ró. Azt gondolhatnánk, hogy a rossz időjárás miatt ilyenkor korlátozottabbak a lehetőségeink a stressz levezetésére, pedig a tél számos lehetőséget kínál erre, de akár új hobbit is találhatunk, és közelebb kerülhetünk a szeretteinkhez.

A modern élet kihívásai, a munka, a család, a mindennapi kötelezettségek magukban hordozzák a stressz kialakulását – ezen kár vitatkozni, nincs is benne semmi szégyellnivaló. A legjobb, amit tehetünk, hogy megbarátkozunk ezzel a helyzettel, de észben tartjuk, hogy a stressz hosszú távon komoly hatással lehet az egészségünkre, és megtaláljuk kezelésének számunkra legjobb módját.

Az év minden pillanatában fontos ez, de télen különösen hangsúlyos.

Az egyre rövidebb nappalok, a sötétség és a hideg sokakat bezár a négy fal közé, ami negatív hatással lehet bárki jóllétre. Szerencsére azonban a legfagyosabb és legsötétebb napokon sem reménytelen a helyzet, lehetőségek garmadája áll bárki előtt, amelyek segítségével kikapcsolódhat, és egy kis időre kizökkenhet a szürke hétköznapokból – ezáltal pedig oldhatja a rá nehezedő stresszt.

A stresszoldás legkézenfekvőbb módját talán a téli sportok jelenthetik, bár igaz, az utóbbi évek telei során ezekhez nem mindig voltak adottak a feltételek. Ezzel együtt a síelés, snowboardozás, korcsolyázás, de akár csak egy sima hógolyózás is hasznos lehet a hideg hónapokban, mert nemcsak testmozgást és kellemes fáradtságot nyerhetünk általuk, de friss levegőt szívhatunk, és még a játék is beköszön az életünkbe.

Aztán ott vannak a barátokkal, családdal eltöltött programok. Ezekben az a legjobb, hogy nincsenek sem helyhez, sem időszakhoz kötve, ugyanolyan élvezetes lehet az együtt töltött idő télen is, mint nyáron. És ha odakint éppen sötét és hideg is van, a társas kikapcsolódást bentre is bátran szervezhetjük, a tárgya pedig bármi lehet: a társasjátékoktól kezdve a filmnézésen, közös főzéseken, régi fényképek nézegetésén át egészen a TikTok-videók készítéséig. A lényeg úgyis mindig az, hogy együtt legyünk, és jól érezzük magunkat.

Az ünnepeket és az ünnepi hangulatot talán említeni sem kell – igaz, sokaknál ez lehet a kiváltója a legnagyobb stressznek. A kötelezettségek sajnos nem mindenkinek engedik, hogy „elszökjön”, de akár a két ünnep között, akár egy átlagos téli hétvégén megjutalmazhatjuk magunkat egy kis wellnessélménnyel. A szauna, masszázs vagy meditáció segíthet lazítani és megerősíteni a test és az elme kapcsolatát. Magától értetődő, hogy a stresszt is lehet csökkenteni ezáltal, arról nem is beszélve, hogy egy hotelben kipihenni a fáradalmakat mindig jó élmény.

A téli hónapok hozhatnak magukkal kihívásokat, de ne feledjük, hogy számos módja van a stressz kezelésének! Egyúttal próbáljuk az egésznek a jó oldalát nézni, és gondoljunk arra, hogy a tél lehetőséget kínál arra, hogy még közelebb kerüljünk szeretteinkhez, felfedezzünk új hobbikat, és gondoskodjunk önmagunkról.

Ne hagyd, hogy a téli hónapokat tönkre tegye a stressz, inkább használd ki ilyenkor is a lehetőségeket a kikapcsolódásra és a harmónia megteremtésére az életedben!

Hirdetés

Feszültség? Alvászavar? – Sedacur forte

A Sedacur forte a valeriána, komló és citromfű kivonatát tartalmazó, vény nélkül kapható gyógyszer, amely napközben oldja a feszültséget, este segíti az elalvást és a nyugodt éjszakai pihenést. Klinikailag igazolt hatású. Nappal nem álmosít, nincs negatív hatással az autóvezetésre, és nem befolyásolja a koncentrációt sem. 30 és 60 szemes kiszerelésben is elérhető.

 

Vény nélkül kapható gyógyszer

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

A cikk a Phytotec Hungária Bt. támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik