Élet-Stílus

Rácz Jenő a Sztárboxról: A saját magam kis csatáit meg tudtam vívni, ott jól teljesítettem

Balogh László / RTL
Balogh László / RTL
Elfáradt a verseny végére.

Múlt vasárnap zajlott a Sztárbox szuperdöntője: az évad utolsó meccsén Rácz Jenő és Molnár Áron csaptak össze a ringbe, a színész kevesebb mint egy perc alatt olyan ütéseket mért a séfre, hogy utóbbi edzője bedobta a törölközőt.

A meccset követően Rácz a Blikk stábjának adott interjút, melyben elmondta, a meccs eredményétől függetlenül boldog és jól érzi magát, ugyanis mostanra nagyon elfáradt, emellett pedig úgy érzi, olyan ember nyert Molnár személyében, aki igazán megérdemelte a győzelmet.

Én már sajnos nagyon elkalandoztam fejben így a végére. Nagyon nehéz folyamatosan fókuszáltnak lenni. Mindennek, aminek ki van téve az ember, a média felhajtása, az edzések, a magánéleted, az éttermek. Sajnos én eddig bírtam, és a mai napot már éreztem, hogy már nem olyan, mint a többi bemelegítés, picit olyan lankadtabb vagyok. De ugyanakkor felszabadultnak érzem magam, mert ez egy hatalmas teher volt

– fogalmazott a séf, hangsúlyozva, hogy a boksz továbbra is az élete része marad.

A műsor lezajlott, ez egy munka volt, én ebbe beletettem 120 százalékot. Én nem vagyok bokszoló, ez ennyire futotta. A saját magam kis csatáit meg tudtam vívni, ott jól teljesítettem. Az, hogy most itt a végére egy kicsit elfáradtam, ez így történt, ezen nincs mit szépíteni. Az út a lényeg, amit bejártam, nem feltétlenül az eredmény.

A riporter érdeklődésére Rácz azt is elárulta, hogyha a kislánya valaha is bokszolni vágyna, az önvédelem-oktatás részét a sportnak nem bánná, arról viszont mint mondta, részéről szó sem lehetne, hogy Kamilla versenyszerűen bokszoljon.

Kapcsolódó
Rácz Jenő: Valahol azt érzem, hogy talán ezt a pofont én kívántam
A séf szerint Molnár Áron erősebb volt fejben a Sztárbox döntőjében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik