Élet-Stílus

November 17 – egymillió termékkel készül az eMAG a Black Fridayre

Bár a fekete péntek hagyománya az Egyesült Államokból indult el, az elmúlt évtizedben, az online kereskedelem elterjedésével Magyarországon is meghonosodott.

„Az eMAG büszke arra, hogy az elsők között tartott Black Fridayt, ezáltal pedig megalapozta a fekete pénteki akciók hagyományát Magyarországon. Az egyetlen napra fókuszált akciós napon minden évben meg tudjuk lepni valamivel a vásárlóinkat. A Black Friday továbbra is a jelentős árengedmények ünnepe és idén több mint egymillió akcióval készülünk” – mondta el Lovas Tamás, eMAG Magyarország marketingigazgatója.

Idén november 17-én, a reggeli órákban veszi kezdetét az eMAG Black Friday-e, amelyre egymillió darab termékkel készül a kereskedő a legkülönbözőbb kategóriákban. Az eMAG “hétköznapi” kínálatával szemben a fekete pénteki kínálatban az év többi napján nem elérhető dealek, például kedvezményes szépségápolási szolgáltatások, járművek, utazások is elérhetők lesznek. Érdemes tudni, hogy tízből hét idei Black Friday-es termékaz idei legkedvezőbb árán lesz elérhető ezen a napon.

Azok, akik tudatosan a Black Fridayre időzítik a nagyobb kiadásaikat, például karácsonyi ajándékokat vagy háztartási gépeket vásárolnának, november 17-én az eMAG-nál jelentős összegeket takaríthatnak meg. Ahhoz azonban, hogy tényleg meg is tudják vásárolni a kiszemelt cikket, a vásárlóknak célszerű jó néhány alapvető szabályt betartani és felkészüléssel növelni az esélyeket az igazán jelentős dealekre, hiszen a legjobb vételnek számító termékek iránt mindig nagy a kereslet, míg az akciós kínálat korlátozott.

Négy egyszerű lépést javasol a fekete pénteki hatékonyság kimaxolásához az eMAG: érdemes előre saját fiókot nyitni az eMAG.hu-n legkésőbb csütörtökig. Aki pedig korábban már regisztrált, jól teszi, ha idejekorán ellenőrzi, hogy be tud-e lépni, emlékszik-e a jelszóra. A fiókhoz elmentett telefonszámot is megéri megerősíttetni az oldalon, hiszen erre is érkeznek majd a kiszállítással kapcsolatos értesítések.

Az igazi akcióvadászoknak érdemes feliratkoznia az eMAG hírlevelére, mert a cég minden évben már  a kezdés előtt megoszt abban akciós ajánlatokat.

A rendelési folyamat gyorsításához praktikus elmenteni azt a bankkártyát, amellyel fizetni kíván a felhasználó. Az is nagyban gyorsítja a folyamatot, ha fekete pénteken megvásárolni kívánt terméket előzetesen kívánságlistára teszik az érdeklődők, így gyorsan meg tudják nézni a Black Friday indulásakor, hogy a konkrét típusok le vannak-e akciózva.

A legutolsó jótanács: töltse le mindenki az eMAG applikációt, az ugyanis valóban felgyorsítja a vásárlási folyamat összes elemét, a kereséstől a fizetésig. November 17-edikére pedig mindenképp ajánlott engedélyezni az eMAG mobilapp értesítéseit is, hiszen innen is egy sor akciós ajánlatról értesülhetnek a felhasználók.

Az eMAG idén is arra törekszik, hogy a Black Friday a fogyasztók és az akciójában résztvevő Marketplace partnerek számára is jelentős eseménnyé váljon. Hiszen megfelelő tervezéssel és tudatossággal lényegesen olcsóbban lehet megúszni az ünnepi időszakot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik