Élet-Stílus

ifj. Schobert Norbert: Én még nagyon komoly eredményeket fogok elérni a bokszban

Kijelentette, ha nem is holnap vagy jövőre, de egyszer bajnok lesz.

A Sztárbox negyeddöntőjében a minap Istenes Bence és ifj. Schobert Norbi is megküzdöttek egymással. Négy menet után a szakmai zsűri a műsorvezetőt kiáltotta ki győztesként, aki az eredményhirdetés után elkérte a mikrofont, hogy a nézők előtt intézhessen pár szót az ellenfeléhez. Mint mondta, úgy értesült, hogy a súlycsoportjukban többen is tartottak attól, hogy megmérkőzzenek vele, Schobert viszont szó nélkül vállalta a meccset, amiért tiszteletét fejezte ki az irányába.

Nagyon tökös gyerek vagy. Ne engedd mostantól, hogy bárki is Norbikának hívjon a családodon kívül, mert te ma Norbi lettél a ringben! Egy kisfiú jött be, de egy férfi távozik!

– mondta Istenes a versenytársának, hozzátéve, a szülei is büszkék lehetnek rá.

Ezt követően Schobert Norbi fia is magához ragadta a mikrofont, hogy köszönetet mondjon az edzőjének, illetve bejelentse, hogy a jövőben is komolyan szeretne boksszal foglalkozni.

Ezt már hallottam valahol, és most el is szeretném sütni, hogy lehet, hogy nem ma, lehet, hogy nem holnap, vagy nem is jövőre, de én még nagyon komoly eredményeket fogok elérni a bokszban. Remélem, hogy erre még emlékezni fogtok. Én még egyszer bajnok leszek, Hidvégi Gyuri kíséretével

jelentette ki.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik