Élet-Stílus

„Nem vagyok sem állat, sem tárgy” – Varsányi Réka unja, ahogy Alekosz viselkedik vele az Ázsia Expresszben

tv2
tv2
Ördög Nóra korábban azt tanácsolta Varsányinak: ne tűrjön el semmit Alekosztól.

Visszatért az Ázsia Expressz című műsorba két páros, akik korábban már kiestek. Völgyi Zsuzsi és Kunovics Katinka, valamint Kecskés Enikő és Kafiya Rea Milla újra csatlakoztak a versenyhez. Alekosz korábban többször elmondta, hogy Kecskést nagyon vonzónak találja, ám ezzel nem nyerte el barátnője, Varsányi Réka szimpátiáját – sőt, utóbbi ellenérzéseket is táplál a modell iránt, így a visszatérésnek sem örült.

Alekosz és Varsányi összevesztek ezen az autóban ülve, stoppolás után, miután Alekosz kijelentette, kifejezetten örül, hogy újra láthatta a modellt:

– Örülök, hogy visszatért!

 

– Én is. Most már… nyugodtan, éljetek boldogan!

Majd a görög kifejtette, hiába a vonzódása Kecskés felé, bizonyosan egyoldalú a rajongás: „Soha az életben nem jönne össze velem, miért nem fogod föl? Tudom, hogy nem akar tőlem semmit, csak esztétikailag kielégítő.”

„Mert csak ez számít?!” – tette fel a költői kérdést Varsányi.

– Veszekszel, hisztizel – az a belső, ezt nem kéne. Csöndbe kéne maradni.

 

– Csakhogy nem vagyok sem állat, sem tárgy.

Varsányi később kifejtette, már nagyon nehezen tolerálja a görög kijelentéseit, elfáradt, elege is van abból, hogy folyton meg akar felelni valaminek, aminek képtelen – gondolt ebben az esetben Alekosz elvárásaira.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik