Élet-Stílus

Survivor: Zsombor kiakadt, miután kiderült, hogy Nóra és Gergő egy párt alkotnak

Felháborodott kettejük taktikázásán.

Gergő és Nóra nem sokkal a Survivor idei évadának kezdete után bevallották a kameráknak, hogy egy párt alkotnak. Ekkor még külön törzsekben versenyeztek, búcsúzáskor pedig megbeszélték, hogy a köztük lévő távolságot úgy próbálják meg áthidalni, hogy naplementekor mindketten leülnek majd a parton, és elmondják egymásnak az aznapi történéseket, mintha csak egymás mellett lennének.

Gergő törzse, a Karagatan időközben feloszlott, a Buhawi törzzsel olvadtak össze, ahol a kedvese is versenyzik.

A kedd esti adásban a játékos arról kérdezte Zsombort, mi a baja a női csapattársaival, mire utóbbiból kibukott, hogy szerinte Nóra és Gergő hülyének néznek mindenkit, hiszen számára egyértelmű, hogy ők ketten párként érkeztek a Survivorbe.

Nóráék ezen a ponton nem is titkolták tovább a szerelmüket, amin többen meglepődtek, Zsombor pedig ismét felháborodását fejezte ki.

Szeretném, ha megköszönnéd Nórának ezt az egészet. Hajlandó voltan a saját törzsemet feláldozni azért, hogy küzdjek a páromért, életem szerelméért. A Karagatan törzsön belül én ezt azért csináltam, hogy nektek meglegyen mindenetek, hogy ő nehogy kiessen

– mondta Gergő Zsombornak, mire utóbbi közölte Nórával, hogy már az elején tisztázhatta volna a törzsével a miérteket, hogy később ne legyen konfliktus a kapcsolatukból. Ezen meglátás ellen többen felszólaltak a csapatból, egyetértve abban, hogy az is ellenérzéseket váltott volna ki, ha tudják, hogy a társuk egy másik törzs tagjával jár.

Zsombor végül kijelentette, hogy hajlandó együtt dolgozni a párossal és elfogadni a kapcsolatukat, illetve elnézést is kér az indulatos viselkedéséért, amennyiben ők is bocsánatot kérnek, mert átvágták a két törzs tagjait.

Gergő és Nóra ezt meg is tették a békéért.

Az volt számomra a fontos, hogy Gergő ismerje el, hogy átvágott minket, és ezért képes voltam beáldozni azt, hogy én »bocsánatot kérek tőlük és sajnálom, amit mondtam«

– fejtette ki később Zsombor a többiektől távol, idézőjelbe téve a mondottakat.

Kapcsolódó
Survivor: külön törzsekbe kerültek a szerelmespár tagjai, akik taktikából titkolják a kapcsolatukat
A köztük lévő távolság áthidalására egy sajátos technikával is készültek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik