Lauren Miller Rogen, Seth Rogen felesége a napokban egy Beverly Hills-i idegsebészeti tanszéken tartott beszédet, ahol elmondta, nagymamájához és édesanyjához hasonlóan – akik mindketten demenciában szenvedtek – neki is megvoltak a maga kihívásai.
Egy teljes MRI-t végeztetett az agyán néhány évvel ezelőtt, hogy kiszűrjék, van-e valamilyen rendellenesség, amit kezelni kellene. Kiderült, hogy agyi aneurizma műtétet kell elvégezni rajta.
Szerencsére viszonylag kicsi volt, és megtettem, amit az orvosok javasoltak
Elmondta, hogy az orvosok észrevették, hogy az aneurizma 2022-ben növekedni kezdett az agyában – négy évvel azután, hogy megtalálták. Végül átesett a műtéten, és azóta többször is jár kontrollra.
Márciusban férje arról beszélt, miért nem akarnak gyereket vállalni: